Így szelektálja a turistákat a magyarok egyik kedvenc úti célja

A mennyiségi turizmusról minőségire szeretnének váltani, vagyis nem bánnák, ha kevesebb, de többet költő turista érkezne a városba.

Korábban írtunk arról, hogy több ország is úgy döntött az utóbbi időben, hogy elsősorban  a tehetősebb nyaralókat várja. Ehhez a körhöz szeretne csatlakozni Barcelona is, amely 2020 óta saját felárat számol fel a régióban kivetett idegenforgalmi adó mellett, a következő két évben pedig fokozatosan emelni tervezi ezt az összeget.

A városi apartmanokban jelenleg 2,25 eurót (891 forintot), egy ötcsillagos szállodában 3,50 eurót (1390 forintot), egy négycsillagos hotelben pedig 1,70 eurót (675 forintot) kell fizetni a régiónak, a hajós körutazáson érkezőktől  pedig, akik 12 óránál tovább tartózkodnak a városban, 3 eurót (körülbelül 1190 forintot) kérnek. A városi idegenforgalmi díj jelenleg egységesen 1,75 euró (695 forint).

Ez a városi díj a tervek szerint április 1-jén egy euróval 2,75 euróra (1090 forintra), 2024. április 1-jén pedig újabb ötven centtel 3,25 euróra (1290 forintra) emelkedik, de az összeget a következő két évben akár 4 euróra (1590 forintra) is „kerekíthetik“.

Így 2024-ben az ötcsillagos szállodák vendégeinek a mostani, éjszakánkénti 5,25 euró (2080 forint) helyett már 6,75 eurót (2675) kell fizetniük azért, hogy a városban alhassanak, ami hét éjszakára 47,25 euróra (18720 forintra) jön ki.

A városi tanács azt reméli, hogy 2023-ban 53 millió eurós, 2024-ben pedig akár 100 millió eurós bevételre is szert tehet az idegenforgalmi adóból, amelyet városi infrastruktúra-fejlesztésre fordít majd.

A polgármesteri hivatal elmondása szerint a lépés annak a törekvésnek a része, amellyel „minőségi” turizmust szeretnének elérni a nagy számok helyett.

Barcelona túlturizmusból fakadó problémáit jól illusztrálja, hogy
2019-ben a város kikötője volt a legszennyezettebb egész Európában, a nagy kereslet pedig annyira megnövelte a lakások bérleti díját, hogy rengeteg helyinek kellett elköltöznie innen.

Jelenleg ezekben a városokban a legdrágább az idegenforgalmi adó, ezek az országok pedig szintén a gazdag turistákat szeretnék megcélozni.

(Forrás: Independent, képek: Getty Images)

barcelona | idegenforgalmi | idegenforgalmi adó | spanyolország | áremelés

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom