Ez történik, ha egy fenegyereknek tartott sztárépítész lakótömböt tervez

Mintha egy fakockákból álló mesterséges domboldal lenne, olyan hatást kelt a Bjarke Ingelshez köthető BIG által megálmodott 79 & Park nevű stockholmi lakótömb.

A cédrusburkolattal ellátott teraszos házakból a Gärdet parkra nyílik nagypályás kilátás, az épületek belső oldala pedig egy nagy udvarra, vagy inkább közösségi térre néz.

Az előre gyártott egységek egy olcsó és flexibilis gyártási folyamat eredményeként születtek meg. Összesen százkilencvenhat blokkból áll a lakótömb, valamennyi épületből elérhetőek a privát és a közös használatú teraszok, melyek tökéletes harmóniában állnak a környék zöldövezetével.

Az egymásra pakolt, 3,6 méter x 3,6 méteres modulok egy összességében harmincöt méter magas lakóházat adnak ki, ami távolról nézve mesterséges hegyoldalnak tűnik Stockholm központjában.

A sztárépítész szerint a 79 & Parkot úgy alakították ki, hogy egyesítse a külvárosi és a belvárosi életformát. Egy olyan városi oázist rendeztek be, amely békét és nyugalmat ad a lakóinak, ugyanakkor a közösségi életérzést is biztosítja.

Az apartmanok elrendezése nem egyforma, az enteriőrjük is különbözik (akadnak fehér tölgyfapadlós belső térrel és természetes kőfelülettel kialakított házikók).

Ami a szolgáltatásokat illeti, kutyanapközi, óvoda és kerékpártároló is helyet kapott a lakótömbben.

Bjarke Ingels ars poeticája merész, első pillantásra is az emlékezetbe vésődő épületekben ölt testet. Kritikusai szerint csak az összkép érdekli, és nem szívesen foglalkozik a finom részletekkel.

Az általa irányított, a világ legmenőbb építészeti irodái közé tartozó BIG korábban Torontóban és Koppenhágában is épített már lakóházakat hasonló koncepció szerint, ez a svéd projekt pedig bizonyítja, igenis lehet változtatni és javítani Stockholm városképén.

Ez is érdekelhet:

Öt építész, akik átformálták a körülöttünk lévő világot

Bemutatunk öt kultikus építészt a történelemből a smirglimodorútól a kritikabarátig, a keresztapától a képregényrajzolóból lett szupersztárig.

(Fotók: Dezeen)

apartman | lakópark | fa | lakótömb | ház

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom