Ezzel a hét tippel pikk-pakk becsomagolhatod a poggyászodat

Jól jöhet utolsó pillanatos csomagolóknak és azoknak, akik többször is átrendezik a bőröndjüket a végső verzió előtt.

Ne hajtogasd, hanem csavard fel a ruhákat

Ezzel a módszerrel nemcsak helyet, de akár időt is takaríthatsz meg azzal, hogy nem kell formára hajtogatnod a ruhákat.

Mi az, amit az úton is viselhetsz?

Szintén helyet spórolhatsz a bőröndben azzal, ha a nagyobb ruhadarabokat az úton is viseled. Nyáron persze nem biztos, hogy a délelőtti kánikulában is szívesen felveszed a hűvös estékre bekészített farmerkabátot, de egy kis gondolkodást megér, hogy tudsz-e ily módon helyet megtakarítani akár azzal is, hogy több réteget viselsz.

A jolly joker kontaktlencse-tartó

A kontaktlencse mellett egyéb hasznos funkciókat is kaphat az apró dobozka. Ha nincsenek kéznél egy decis flakonok, például ezekbe is csomagolhatod az olyan piperecikkeket, mint a sampon, a balzsam vagy a testápoló.

Előre csomagolt piperekészlet

Persze, arra is van megoldás, ha egyáltalán nem akarsz a tisztálkodási szerek kiadagolásával időt tölteni: előre csomagolt utazópakkal illetve kis kiszerelésű verziókkal is kiválthatod mindezt.

Egy egyszerű kézipoggyász-szabály

Hasznos irányelv, hogy azt tegyük a kézipoggyászba, amit minden nap használunk.

Ez magában foglalhatja a telefontöltőt, a telefont, a pénztárcát, a tabletet, emellett belekerülhet bármi, amitől kényelmesebben érezzük magunkat a repülőn, mint például a nyakpárna. Ha pedig már a párnánál tartunk: ehhez is kapcsolódóik egy helytakarékolós tanács.

Írj vagy kreálj listát

Klasszikus jó tanács a listaírás, ami megelőzheti, hogy bármi életbevágó is kimaradjon a bőröndből. Ehhez kérhetsz online segítséget is, ahol a felajánlott opciók közül választhatsz, sőt, olyan weboldalt is találsz, ami kiszámolja a poggyász várható súlyát.

A mosás is opció

Bár a legtöbben nem mosással akarjuk tölteni a vakációt, ha nagyon helyszűkében vagyunk, ez a lehetőséget is szóba jöhet, főleg, hogy sok helyen vehetünk igénybe akár mosodai szolgáltatást is.

Ha a nyáron tervezel repülővel utazni, jobb, ha felkészülsz arra, hogy bármi megtörténhet, és azt sem árt tudnod, mely légitársaságok hagyják el a leggyakrabban a poggyászokat.

(Forrás: The Travel, képek: Unsplash)

tippek | kézipoggyász | csomagolás | poggyász

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom