Szívesen látják ebben a városban a távmunkásokat, de csak egy feltétellel

Thaiföld, Aruba, Barbados és Észtország után újabb izgalmas helyen rendezhetjük be a home office-t. 

Nem mindenki teheti meg, hogy egyik napról a másikra egy távoli helyre költöztesse át a konyhája sarkában kialakított munkaállomást – aki viszont igen, azt nagyszerű körülmények várják Dubajban.

A modern metropolisz olyan vízumot kínál, amellyel legfeljebb egy évig élhetnek a városban a munkavállalók és a családtagjaik. Dubajban ugye elég költséges az élet, maga a vízum például 287 dollárba (azaz nagyjából kilencvenezer forintba) kerül, mellé biztosítást kell kötni, és némi adminisztrációs díjjal is számolhat az új lakos.

A feltétel azonban a megfelelő szintű jövedelem: az igényléshez havonta minimum ötezer dolláros (másfél millió forintos) bevételre van szükség, mellé munkaviszony-igazolást és három hónap bankszámlakivonatát kell bemutatni.

Aki megkapja a vízumot, nyithat bankszámlát, beirathatja gyermekét az iskolákba, telefont és internetet szereltethet be a lakásába, és biztonságban élvezheti a dinamikus város mindennapjait.

Ez is érdekelhet:
Olyan vízumot vezet be Észtország, amire még nem volt példa

A haladó gondolkodású balti ország újragondolta a home office-t, és egy nagyon modern vízummal reagált a digitális nomádokra.

(Forrás: Matadornetwork, fotók: Getty Images, Unsplash, Pixabay)

dubaj | vízum | jövedelem | távmunka | feltétel | home office

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Kulisszák mögött: megnéztük hogy készülnek a prémium bútorok
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom