Ebben az öt vidéki házban mennybe ment a meghittség

Ha esetleg úgy alakulna, hogy ezen csodás kis házak valamelyikében kellene valahogy kihúznunk a járvány végéig, nem bánnánk. 

Csónakház, Toronto

Hajókon szállították a Kawagama-tavon ehhez a házhoz az összes építőanyagot a torontói Building Arts építészstúdió építészei. A tó úgy háromórányira fekszik Torontótól, a csónakházat még ott építették meg, majd utána szállították át a részeit és építették fel a szigeten.

A házban fa, acél és üveg csodás játéka csábít, az erdei és tóparti környezet pedig egészen idilli és tökéletes az intim, off-grid elvonulásra. Mindezt két emeleten élvezhetjük, gyönyörű belsőépítészeti megoldásokkal, a duglászfenyő melegségével, az acél vagányságával, az üveg horizonttágító csodájával.

Csak vizen lehet megközelíteni ezt a gyönyörű kanadai csónakházat

Instant belezúgás. A tóba is, a házba is.

Vízparti faház, Egyesült Államok

Nem egyszer énekeltük már meg az Olson Kundig építésziroda elképesztően luxus építészeti munkáit, most viszont egy házon belüli projektet mutatunk be, méghozzá a vezérigazgató, Alan Maskin saját nyaralóját. A házikó Washington államban, az Olympic-félszigeten épült még 1938-ban, amelyet az építész gyönyörűen felújított, és még egy extra emeletet is hozzáadott, de a régi, antik érzet azért csodásan megmaradt a kabinban.

A plafont és a falakat még mindig az eredeti duglászfenyő borítja, amelyet csak az új tetőrésznél alakítottak át kissé. A terek bútorozása és az összes enteriőr – a nagyon vicces kortárs alkotások mellett – a meghittség mennybemenetele: halljuk, ahogy ropog a tűz, érezzük a kanapé belesüppedős puhaságát, és a fa meleg, otthonos illatát.

Azonnal bekuckóznál ebben a vízparti faházban

Takaróban és gyapjúzokniban teát kortyolgatós olvasgatásra született.

Erdei faház, Svédország

A Kod Arkitekter építésziroda 210 négyzetméteres sötét dobozában a távol-keleti minimalizmus és elegancia, valamint a skandináv építészeti hagyományok egyesülnek.

A fekete homlokzatú otthon remekül illik bele a nordi fenyőbirodalomba, az enteriőr ugyanakkor tágas, letisztult és világos, élettől duzzadó. Gyönyörű játék ez a fehérrel és feketével!

Találtunk egy sötét dobozt a skandináv vadonban

Japán és skandináv dizájnmegoldások is tetten érhetők ebben a svédországi házban.

Santiagomendi House, Spanyolország

Csodás kilátás és pasztelles letisztultság a két fő hívószava ennek a projektnek Spanyolországban. A Santiagomendi House névre keresztelt otthon egy domboldalra épült Astigarragában, és a Viscayai-öbölre tekint, tehát a gyönyörű kilátás is adott, a kétemeletnyi csodás dizájnért pedig a helyi építészirodát illeti a vállveregetés.

Az otthonban óriási ablakokon át és egy panorámateraszról is lehet csodálni az óceáni kilátást, de nem is kell mindig kifelé nézni, hogy elteljenek a lakók, ugyanis az enteriőr is kiváló csemege a szemnek. Az építészek minimális anyaghasználata és a pasztelles színpaletta meghitt és elképesztően letisztult végeredményben manifesztálódik.

Letisztultság, Santiagomendi a neved

Pazar ház a Pauzarq építészstúdió jóvoltából.

Rezidencia az esőerdő lábánál, Brazília

Az amerikai Olson Kundig építésziroda tervezte Rio de Janeiro szélén, a Tijuca Nemzeti Park mellett ezt a betonlábakon álló villát. A száznegyven négyzetméteres rezidencia olyan, mintha a fák között lebegne: egyszerre csodálhatják lakói a sűrű flórát és faunát, miközben az épület egyáltalán nem bontja meg a természet harmóniáját.

A dzsungelben álló házat két betonláb tartja, melyek közül az egyik a házon belül kandallóvá, majd pedig kéménnyé válik. A földszinten alakították ki a konyhát és az étkezőt, ahol a beton mellett a fatextúrák is remekül érvényesülnek. Az emeleti szinten óriási ablakokon tekinthetünk ki: délről Rióra néz a ház, valamint az óceánra és a híres Krisztus-szoborra, bent pedig helyi terrakotta részleteket és egyéb, hagyományosan brazil burkolatokat találunk.

Emelkedett hangulatba kerültünk ettől a lebegő brazil háztól

Izgalmas és meghitt egyszerre ez a ház az esőerdő lábánál.

Ez is érdekelhet:

(Fotók: David Whittaker, Aaron Lietz, Mansberg.se, Xabier Aldazabal, Maíra Acayaba)

kedvnec | meghitt | vidéki | öt | lista

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom