Minden évnek megvannak a maga életmód/szabadidő őrületei. Az idei felhozatalban felbukkant múló hóbort és értelmesebb elfoglaltság is, ami akár tartósabban is velünk maradhat. Nézzük, mi mindent hozott 2025!
Sok szokás, őrület már első ránézésére is pillanatnyi szeszélynek látszik a szép emlékű planking óta. Ilyesminek tűnik idénről a papucsban/zokniban dolgozás. Elsősorban brit cégek vezettek be „cipőmentes policyt”, hogy kényelmesebbé és barátságosabbá tegyék a munkahelyet az alkalmazottaiknak, különösen a neurodiverz munkavállalóknak, de a többieknek is hasznos, mert állítólag
a zoknis-papucsos munka csökkenti a stresszt és javítja a kreativitást.
Ám az ellenzői szerint ez a szokás veszélyezteti a szakmaiságot, elmossa a határokat munka és privát szféra között – nem is beszélve a gyanús zokni-stílusok felbukkanásáról.
Még újabb amerikai kattanás egy egész kókuszdiót vinni a repülőgép fedélzetére. A magyarázat pofonegyszerű:
vizespalackot nem vihetsz a gépre, de a szilárd élelmiszernek számító egész kókuszdió legálisan szállítható kézi- és feladott poggyászban is az USA-n belül.
Átlagosan 2-10 deci folyadék van egy-egy kókuszdióban, ami nemcsak víz, de magnézium-, mangán- és elektrolitforrás is. Ráadásul megcsapolni sem nehéz, elég egy – szintén legális – fém szívószállal kibökni a termés tetején lévő három ún. „szem” legpuhábbikát. Azért a dolognak korlátai is vannak:
Maradjunk a fedélzeten, méghozzá egy hosszabb úton, ahol nemcsak a kiszáradás, de a jó öreg mélyvénás trombózis veszélye is leselkedik ránk.
Mindig is tudtuk, hogy időnként fel kell állni mozogni, de az „air-obics” megjelenése óta sokan lelkesebben teszik ezt.
Akadt, aki teljesen kiborult ettől, a többség azonban lelkesedett érte, a statisztika pedig egyértelmű: a TikTok-videó hatására a „repülőgépen végzett gyakorlatok” keresési aránya 142%-kal nőtt a Google-on egy hónap alatt.
Szintúgy a TikTok indította el az aktuális divatdiétát, a tudatos rostfogyasztást támogató fibermaxxinget is. Mivel (amerikai adatok szerint)
tízből kilenc felnőtt étrendje súlyosan rosthiányos, ez az új trend még hasznos is.
Hanem érdemes fokozatosan, bőséges folyadékbevitel mellett bevezetni a rostfogyasztást, mert az adag hirtelen növelése puffadást, hasfájást, akár hasmenést is okozhat.
Shower in the dark – lehetne egy popsláger is, de inkább életmód-őrület. Sötétben, pontosabban gyenge, pislákoló fényben zuhanyozni hasonlóan kellemes élmény, mint egy wellness-kezelés vagy meditáció, ráadásul
elősegíti a melatonin, vagyis az alváshormon felszabadulását.
Szakértők szerint a sötét zuhany érzékszervi élményét tovább fokozhatjuk illóolajokkal vagy tusfürdőkkel, például levendulával, ami a relaxációt segíti. És ez még nem minden: a módszer a snāna rituáléira emlékeztet, amely az ájurvédikus hagyományokban egészen 5000 évre nyúlik vissza.
Ennyi lifestyle-hangya után ránk fér egy kis unatkozás – ami szintén életmód trend lett az idén. Svédország szándékosan a mára luxuscikké avanzsált lassúság-csend-tétlenség (nem)cselekvéseire optimalizál túrákat, például a karácsonyi forgatag helyett a lassú téli napok szépségét ajánlja.
Azért nemcsak üldögélnek kukán az unatkozók: a lassulást egy-egy tábortüzes csillagles, havas erdei séta jelenti.
Ehhez pedig a svédeknek bőven vannak szép tájaik, Sörmland erdei kunyhóitól a Lappföldig.
Igazság szerint az unalmas vakációt nem a svédek találták fel, ők csak gondosan kidolgozták a részleteit; az igény már az év elején megjelent, mint a folyamatos információáramlásra adott válasz. És már akkor bemutattuk az unatkozás előnyeit és lehetséges formáit egy-egy nyaralás alatt.
Az unatkozás kiemelt téma volt idén, mert a két, utazásra kihegyezett változat mellett felkapott téma volt Arthur C. Brooks, a Harvard professzorának kiselőadása is, amelyben az okostelefon-függés szokásos, unalomig ismert káros hatása mellett a telefon letevésének előnyéről is beszélt. Mert bármennyire is nem szeretünk unatkozni, egyszerűen biológiailag szükségünk van rá, többek között mert az unalom a DMN aktiválásával felszabadítja a kreativitást.
És akkor kitalálhatunk majd újabb életmód-trendeket 2026-ban.
(Nyitókép: Unsplash)
rost | divat | hóbort | életmód | nagy sztori | 2025
Amikor a Városliget a nappalidig ér – Élet a Dürer Park zöld ligetében
A tavaszi stílus kulcsa: jól megválasztott ékszerek
Sose felejtsd otthon, ha utazol: ez a zsebtolmács lehet a legjobb barátod egy idegen országban
Roncsok, barlangok és 2700 éves kincsek: ezért őrül meg a búvárvilág Máltáért
Mennyit tudsz a labdarúgó-világbajnokságok legnagyobb rekordjairól és legendáiról?
Újabb nemzetközi elismerést kapott Budapest, elég fontos listára került fel
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!