A repülőgépen felszolgált ételek elég széles skálát fednek le a turistaosztályon kezünkbe nyomott sós mogyorótól kezdve az első osztályon séf által készített háromfogásos menüig. Az, hogy mit eszünk a levegőben, jelentős hatást gyakorol a repülési élményünkre. A legjobb esetben jóllakottan és elégedetten köszönünk el a személyzettől, de ha rossz típusú ételeket választunk (vagy kapunk), akkor kiszáradhatunk, keringési zavar léphet fel, vagy – ülésszomszédunk bánatára – puffadhatunk. A saját és utastársaink jóléte érdekében táplálkozzunk helyesen, és fogadjuk meg az alábbi tanácsokat.
Mit együnk felszállás előtt?
Az emésztési csata már jóval a beszállás előtt elkezdődik. Ha odafigyelünk arra, hogy mit fogyasztunk a repülést megelőzően, akkor ez sokat számíthat abban, mennyire érezzük jól magunkat az utazás alatt.
Nadeen White orvos és utazási blogger elmondta, hogy a "a gázos" ételek vagy magas rosttartalmúak, vagy bizonyos típusú cukrokat tartalmaznak. Ilyen például a bab, a brokkoli, a karfiol, a borsó, a szilva, a narancs, a sárgabarack és az olyan aszalt gyümölcsök, mint a mazsola és az aszalt szilva. White megjegyzi, hogy a laktáz enzim csökkenése miatt, ahogy öregszünk, úgy a tejtermékekben lévő laktóz puffadást és gázokat okozhat a felnőtteknél.
Éppen ezért repülés előtt érdemes kerülni a tejet, a fagylaltot, a krémsajtot és a tejszínt.
Ami az italokat illeti, White azt javasolja, hogy inkább felejtsük el az almalevet, ami egy szorbit nevű emészthetetlen cukrot tartalmaz. A szénsavas italok (a víz és a diétás üdítők is) ugyanis igencsak komoly bűnösöknek számítanak a gázok és a gyomorpuffadás ügyében.
Mit együnk és igyunk repülés közben?
Annak ellenére, hogy bizonyos tanulmányok megkérdőjelezik a repülőgépen lévő víztartályok tisztaságát, Mia Herman, a Travel with Mia légiutas-kísérője és utazási bloggere szerint fölösleges aggódni a baktériumok miatt. "Már tíz éve iszom a fedélzeten elérhető vízből, és soha nem lettem beteg" – mondja. "Ha kávét vagy teát kérsz a repülőn, akkor egy tartályból kapsz vizet hozzá. Aki nyugtalankodik, maradjon a palackozott víznél, a gyümölcsleveknél vagy az üdítőknél."
A fedélzeten kérhető ételek viszont már más tészta. A fapados légitársaságok repülőgépein alkalmanként felszolgált snackek, például a pizzás tasakok vagy más, becsomagolva érkező ételek esetén a műanyag ilyen módon történő felmelegítése miatt káros vegyi anyagok kerülhetnek az ételre, különösen az olyan zsíros fogásoknál, mint a húsok és a sajtok.
Akik nem bíznak a fedélzeten felszolgált ételek és italok minőségében, azok jobban járnak, ha visznek magukkal valamit. A szilárd ételek gond nélkül átmehetnek a repülőtéri biztonsági ellenőrzésen, bár az olyan kencéket, mint a humusz, a mogyoróvaj vagy a lekvár, korlátozott mennyiségben lehet csak felvinni a gépre. Sally Pansing Kravich táplálkozási szakértő azt ajánlja, hogy válasszunk "hordozható" élelmiszereket, például gyümölcsöt, zöldséget és dióféléket. Vizet és egyéb italokat a beszállás előtt a terminálon lehet vásárolni, illetve a biztonsági ellenőrzés után újratölthető a vizes palackunk.
A legjobb ételek a hosszú repülőút utáni regenerálódáshoz
Jelentős mennyiségű víz elfogyasztása csökkentheti a jetlag érzetét, és segíthet könnyebben akklimatizálódni az új helyhez.
Az alkohollal finoman kell bánni a levegőben, mert a kevesebb oxigén és a száraz légkör miatt repülés közben erőteljesebben "támad", és kellemetlen másnapossággal fizethetünk érte.
A hidratálás tehát kulcsfontosságú.
A leszállást követően Caleb Backe egészségügyi és wellness-szakértő azt ajánlja, hogy tervezzük meg előre, hol fogunk enni, hogy ne éhezzünk, és lehetőleg ne a legközelebbi gyorsétteremben találjuk magunkat.
Ha olyan helyen szállunk meg, ahol van konyha, az remek, de ha nincs, akkor keressünk a közelben termelői piacokat, valamint "tiszta" éttermeket annak érdekében, hogy biztosak legyünk benne, hogy egészséges ételeket kapunk. Kerüljük a leszállás utáni délutáni koffeint, nélküle ugyanis könnyebb lesz alkalmazkodni a helyi időhöz. Válasszunk helyette friss gyümölcsöt, amely tele van rostokkal és antioxidánsokkal.
Eközben Svájc nemzeti légitársasága az élelmiszer-pazarlás minimalizálása érdekében a nap utolsó járatain olcsón árul ételeket – de az utasok nem tudják pontosan, mi is van az általuk megvásárolt csomagban.
(Forrás: Matadornetwork, fotók: Getty Images, Pixabay)
enni | jetlag | repülés | utazás | érdemes | nagy sztori
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!