Mindössze hétmillió forintból épült ez a látványos féllombház az erdő közepére

New York állam északi, erdős részén, egy hatvan hektáros, lejtős telken található ez a harminchárom négyzetméteres kabin, mely úgy tűnik, mintha a hegyoldalon lebegne.

A dizájn a manhattani székhelyű Jacobschan Architecture stúdió érdeme, mely

úgy tervezte a házat, hogy azt az építkezésben járatlan és korlátozott költségvetéssel rendelkező telektulajdonosok is felhúzhassák

a lehető legkevesebb alapozási munkával, mindössze húszezer dolláros (körülbelül hétmillió forintos) költséggel.

A házat a környező fákhoz rögzítették, és a deszka építőelemek is a telken található simafenyőkből származnak.

 

Kívülről skandináv fenyőkátránnyal kezelték őket az időjárás viszontagságai ellen, a belső falakat és a mennyezetet lefestették, a padlót pedig átlátszó matt tömítőanyag védi.

Az ingatlant nem lehet autóval megközelíteni, nincs vezetékes víz és villany sem.

Az áramot hordozható generátor biztosítja szükség esetén, míg a fűtésről fatüzelésű kályha gondoskodik. A házat a két tulajdonosa építette a New England-i istállóépítő hagyományok szellemének megfelelően hétvégi kalákában.

Ezekben az ausztráliai kabinokban megölelhetjük a természetet, de ebben a lombkabinban is életünk végéig pihennénk.

(Forrás: Designboom, képek: Jacobschang Architecture)

lombház | féllombház | new york | faház

FOLYTASD EZZEL

Ezekkel az elektromos bringákkal stílusosan tekerhetsz hegyen-völgyön-városon át

Így készülnek a prémium bútorok Magyarország legnagyobb gyártójánál

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Kulisszák mögött: megnéztük hogy készülnek a prémium bútorok
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom