Close
Egy napig egy euróért vehetünk jegyet a francia nosztalgiavonatra

Egy napig egy euróért vehetünk jegyet a francia nosztalgiavonatra

Az Ouigo Classique fapados vasúttársaság különleges akcióval ünnepli első születésnapját: tízezer darab egyeurós jegyet kínálnak azoknak, akik visszarepülnének az időben néhány évtizedet, és kipróbálnák, milyen volt a ’70-es, ’80-as években vonatozni Franciaországban.

A vállalatnál három útvonalra válthatunk jegyet, mindegyik Párizsból indul illetve oda érkezik. Az egyik Dijonon keresztül Lyonba vezet, a másik kettő pedig Nantes-ba, az egyik észak felé, Chartres-on, a másik pedig dél felé, a Loire menti Blois-n halad keresztül.

Chartres

Az Ouigo Classique a vasúti közlekedés régimódi varázsára épít, és régi (SNCF Class BB 22200-as) elektromos mozdonyokkal valamint Corail-kocsikkal közlekedik.

Mivel ezek nem nagysebességű vonatok, Párizsból Lyonba öt óra alatt lehet eljutni velük, míg a nagysebességű vonattal ez két óra.

Lyon

Akit nemcsak a minél gyorsabb odajutás érdekel, hanem úgy érzi, ki tudná használni a hosszabb menetidőt, az május 23-án reggel hét órától 24 órán át vehet jegyet az SNCF vagy az Ouigo oldalán, május 24. és július 5. közötti időpontra.

Ha nem tudod eldönteni, hogy vonattal vagy repülővel utazz, itt egy kis segítség, ha pedig francia utazást tervezel, érdemes felfedezned ezt a vidéket.

(Forrás: The Mayor, képek: Getty Images, SNFC)

vonat | párizs | franciaország | nosztalgia

FOLYTASD EZZEL

Istenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten

Székesfehérváron megelégelték a tarthatatlanul magas inflációt: vasárnaptól sztrájkba kezdenek az Arconic-Köfém Kft.-nél

Rendeld meg a Roadster magazin 12. számát!

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram