Ezért ne siess el a nyár elején Budapestről

Több mint száz kiállító, mintegy ötven étterem és tucatnyi cukrászda különlegességeit kóstolhatjuk meg a legjelentősebb hazai gasztroesemény, a MBH Bank Gourmet Fesztiválján, ahol a street food és a nemzetközi konyha is színre lép sör, bor, pezsgő és koktélok kíséretében.

Június 2. és 4. között a Millenárison a fiatalok kerülnek a középpontba és velük együtt az újdonságok, legyen szó új trendekről, technológiákról, alapanyagokról vagy akár stílusról. Tavaly az Örökség témáját járták körül, idén viszont a jövőre fókuszálnak az Új generáció címmel, és olyan konyhaművészeket mutatnak be, akik fiatal koruk ellenére rendkívül magas színvonalon képviselik a szakmájukat.

Béres Anett például az egyetem után inkább a szívét követte, így lett autodidakta cukrászból a Michelin-csillagos Borkonyha és a Textúra cukrászséfje.

Csillag Richárd a kéthelyi Lokal47 séfje, aki már 21 évesen részt vett a világ egyik legrangosabb szakácsversenyén. Huszár Mátyás a Balaton északi partjának legizgalmasabb új nyitásaként emlegetett füredi Vasüzlet szemtelenül fiatal csapatát vezeti, Makai Edina filozófiát tanult és egy zenekarban is dobolt, mielőtt a Michelin-csillagos Salt étterem séf-helyettese lett.

Ott lesz a már sokszor bizonyított MÁK séfje, Mizsei János, aki tavaly elnyerte a Michelin-kalauz Év Fiatal Séfje díját,

és Tóth Pál, a szegedi Alabárdos merész és ambiciózus séfje, akinek korábban punk zenekara volt, de ma már saját szakácskönyvet is jegyez. A fesztivál közönsége találkozhat majd Wossala Rozina vendéglátós - író - műsorvezetővel is, aki a Gourmet Akadémia színpadán tart majd workshopot a tanulni vágyó ínyenceknek.

Mizsei János

A Gourmet-n a rendkívüli étel és ital kínálat mellett számos izgalmas program várja majd az érkezőket, a szakmai bemutatókon túl például olyan előadások is lesznek, amelyekben a szakácsművészet az irodalommal, a zenével vagy akár a festészettel kerül egy asztalra. Bővebb információk itt találhatók. 

A legjobb éttermek kínálatából nem hiányozhatnak ezek a trendi zöldségek sem, amelyeket egy belvárosi farmon termelnek.

(Fotók: Gourmet Fesztivál)

gourmet fesztivál | program | 2023 | gasztronómia | millenáris

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom