Ezt a hat budapesti éttermet nagyon szerettük idén

Szerencsére 2021 valamelyest feledtetni tudta 2020 borzalmait, a főváros legjobb éttermeinek végre nem a házhoz szállítós menüjét kellett böngésznünk, hanem újra megélhettük azok hangulatát, energiáját és élményét. Ezeken a helyeken nagyszerűen éreztük magunkat, bármikor visszamennénk bármelyikbe. És megyünk is majd. 

Solid

A kaliberéről csak annyit, hogy ha New Yorkban vagy Londonban lenne, mindenki kezét-lábát törné, hogy asztalt szerezzen, és hetekre előre be lenne bookolva minden este.

Itt könnyebb a helyzet, és a Solid-élmény nem is kerül olyan sokba, mintha az említett nagyvárosokban lennénk.

Ha a Solid menüjét egy békásmegyeri panel alagsorában kellene megennem, valószínűleg akkor sem panaszkodnék, de mivel a Salt testvérétterme a fantasztikus kilátást nyújtó Hotel Rum tetején kapott helyet, ez a hely egyértelműen egy új kedvenc.

Szalonnáztál már Budapest felett? Ha nem, akkor most megteheted!

Rengeteg jó dolog egyszerre a Solidban, a friss Michelin-csillagos Salt kistestvérében.

St. Andrea

Az étterem ősszel egy vadételeket felvonultató, izgalmas menüsorral ünnepelte az erdők leggazdagabb időszakát, azaz tiszta ízű, kitűnő vadhúsokat, erdei gombákat, csipkebogyókat és vackort rittyentett a tányérra, de szelíd verzióban húsmentes fogásokat is kínált egri borokkal párosítva.

Kollár Endre séf konyhájában a hagyományos ízvilág dominál, a fenntartható szemlélet jegyében a szezonalitást és a helyi alapanyagok használatát szem előtt tartva dolgozik. Célkitűzése szembe menni a csúcsgasztronómia sokszor pazarló karakterével, így az alapanyagok maximális felhasználására törekszik. A férfias, karakteres ízekkel főző séf ételeiben gyakori a meglepetés: szereti, ha a vendégek egy-egy különleges ízélmény váratlanságával szembesülnek. Ezen az estén sikerült.

Finomabb, egészségesebb, elegánsabb – Ilyen egy vadhúsvacsora a St. Andreában

Először ettem vadhúst, de ezek után biztos, hogy nem utoljára.

ARZ

Budapesten jó néhány helyen meg lehet kóstolni a gazdag ízvilágú, friss, dús zöldfűszerekre és prémium minőségű, nagyrészt faszénen grillezett húsokra épülő libanoni konyha kiválóságait, de olyan autentikus éttermet, ami nem közösködik senkivel, keveset találni.

A kivételek között említhető a Duna-korzón működő InterContinental szálloda aljában nemrég megnyitott ARZ Lebanese Restaurant, amely abban tér el társai többségétől, hogy nemet mond a fúzióra, és kizárólag autentikus specialitásokkal készül.

Autentikus és romantikus – A libanoni konyha hazai legjobbját a Duna-korzón találtuk meg

Abban tér el társai többségétől, hogy nemet mond a fúzióra.

Salt

Szeretjük a hazai fine dining éttermeket, szurkolunk is mindnek, de a Salt valami más. Talán egyedül Veres István féle Babel hozta anno ezt az innovatív, friss szellemiséget és virtuóz mesterségbeli tudást.

Itt is van egy nagyon fiatalos, bátor, félelmet nem ismerő lendület, ami cseppet sem meglepő, hiszen a konyhai csapat csupa ifjú titánból áll.

Aki kulinárisan nyitott és szereti, ha meglepik, a Saltnál jobb helyre jelenleg aligha mehet. És mint később kiderült, jóslatunk bevált, mert a hely megkapta a Michelin-csillagot.

Ha ez az étterem nem kap Michelin-csillagot, akkor bepanaszoljuk a szerkesztőket

Mennybe megy a szalonna és a nagymamák világát idéző szilvalekváros hájas. A Salt más mint a többiek, és ez nagyon jó.

Arany Kaviár

A budai vár közelében, az Ostrom utcában megbújó intézmény az a fine dining éttermek között, mint az autós mezőnyben a Mercedes Benz S osztály: letisztult, elegáns, és olyan észrevétlenül vesz körbe luxussal, hogy észre sem veszed.

Ugyan a pandémia alatt itt is történtek fejlesztések, a hangulat nem változott, az étterem lelke ugyanaz maradt: magas, de nagyon szerethető.

A kiszolgálás folyékony, kompromisszummentesen profi, és morcos vendég legyen a talpán, aki bele tud kötni valamibe.

Ennél hedonistábban nem lehet ünnepelni a pandémia végét

Kaviárra hangszerelt menüvel, pezsgővel és vodkával lélegeztünk fel egy kicsit.

Marischka

A várnegyedből érkezve zegzugos lépcsőkön át lehet eljutni a Vérmező új loft étterem-bárjába, amely hiánypótló helye a környéknek: nemcsak jól ismert ízeket, hanem extravagáns környezetet is ad. Az éttermet magába ölelő épület egy abszolút felső kategóriás luxusapartman. A Marischkánál igyekeznek a házhoz igazodva annak színvonalát hozni, miközben az utca embere számára vonzó, hívogató alternatívában gondolkodnak, amit egyszerűséggel és az extravagáns belső tér kettősségével próbálják meg elérni.

Az egyszerűség az étlapon jelentkezik, mert ha megnézzük tradicionális fogások uralta, szinte már a menza irányába kacsintgató menüt, máris megfejthetővé válik a képlet.

Az egyszerűségével okoz örömöt – A Marischka étteremben jártunk

A hely nem csupán étteremként járul hozzá a környék felpezsdítéséhez.

(Fotók:  Bálint Tamás és Major Ákos, Arany Kaviár étterem, Rajzák Kinga, Pixeltaster/St. Andrea Restaurant,  Balkányi László)

lista | salt | budapest | éttermek | arz | st. andrea

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom