Hét dolog, amit senki sem mond el neked a görög szigetekről

Napfénytől izzó tengerpartok, hófehérre meszelt bájos házak, epikus naplementék. Görögország, ahogyan általánosságban ismerjük és szeretjük. Van azonban néhány kevéssé köztudott tudnivaló, amivel nem árt tisztában lenni, mielőtt megtervezzük az odautazást.

Sokkal több sziget van arrafelé, mint gondolnád

Fejből alighanem bárki fel tud sorolni pár ismert görög szigetet, a valóság azonban az, hogy a tényleges számuk majdnem eléri hatezret.

Közülük csupán néhány száz számít lakottnak, de azok remek alternatívát jelentenek arra az esetre, ha Szantorini vagy Míkonosz túl zsúfoltnak bizonyul.

Válogass a természeti és az ember alkotta csodák közül!

A görög szigetek varázsa túlmutat a lélegzetelállító naplementéken. Szantorini például egyike a világ azon kevés helyeinek, ahol a vulkáni tevékenységnek köszönhetően fehér, fekete és vörös homokos strandokat is látni, Kréta pedig több mint háromszáz barlangnak ad otthont.

A romantikusoknak érdemes ellátogatniuk Kardiára, amely egy természetes szív alakú sziget, Amorgosz pedig egy óriási hajóroncsnak ad otthont, akárcsak Zákintosz. Aztán ott van Thászosz, a legzöldebb görög sziget, ahol a Giola nevű, sziklákból formált türkizkék vízzel teli medencébe lehet csobbanni, a Szamothraki szigetén található forrásokról pedig azt tartják, hogy gyógyító erővel bírnak.

Ne siess, van időd

Görögország "mediterrán időszámítás szerint" működik. A dolgok elég lassan haladnak, és az emberek nem veszik olyan véresen komolyan az időt, mint az Egyesült Államokban vagy Nyugat-Európa nagy részén.

Ne számíts arra, hogy bármilyen tömegközlekedési eszköz – például busz vagy komp – időben érkezik vagy indul el, a repülőtéren is hagyj magadnak pluszidőt és mindenhol zsúfoltságra számíts.

Gyakoriak a taxi- és repülőtéri sztrájkok, amelyek meghiúsíthatják a terveket, ezért próbálj meg nyugodt lenni és az árral együtt sodródni. Nincs értelme sietni, mert senki más nem siet.

Van egy sziget, ahol az emberek örökké élnek (na jó, majdnem)

Talán nem örökké, de tovább, mint bárhol máshol. Ikariát a világ kevés "kék zónájának" egyikeként tartják számon; ezek olyan különleges területek, ahol a lakosok általában tovább élnek, és gyakran megérik a három számjegyű életkort is.

A helyiek mindezt a napi rituáléknak tulajdonítják, melyek közé tartozik a kávézás, a rendszeres testmozgás, a kiváló helyi borok gyakori fogyasztása, a sziget természetes gyógynövényeinek felhasználása különféle teákhoz és betegségek gyógyítására, nem beszélve a közeli forrásokban való fürdésről, ami állítólag szintén segít.

Ne integess senkinek!

Mert sértésnek veszik a teljes tenyérrel integetést. Számukra üdvözlés helyett ugyanis inkább elutasítást jelent.

Mounztának hívják és egy ősi átokból ered.

Készülj fel a tömegre!

Görögországba – békeidőben – évente kétszer annyi turista érkezik, mint amennyi az ország teljes lakossága. A világ azon kevés kedvelt úti céljainak egyike, ahol a turisták valóban többen vannak, mint a helyiek.

Bár ez nem csupán a szigetekre korlátozódik, sok esetben a helyi lakosság mindössze néhány száz főt jelenthet, vagyis egy-egy szigeten a főszezonban jócskán  több ezer főre duzzadhat az összlétszám.

Táncolj egész éjjel – és talán egész nap!

Ha autentikus helyi élményre vágysz, ne felejtsd el bepakolni a tánccipődet. Több mint tízezer féle hagyományos görög tánc létezik – minden szigetnek, és gyakran minden falunak megvan a sajátja.

Az ottaniaknak nem feltétlenül kell nyomós ok, hogy rázzanak egyet – táncolnak esküvőkön, ünnepekkor, a szőlőszüret megünneplésén vagy csak azért, mert éppen kedvük van hozzá.

Arra azonban ügyelj, hogy csak akkor táncolj, ha meghívtak, mivel néhány táncnak szigorú hagyományai és rendje lehet, például kor vagy státusz szerint meghatározott sorrendben. Nem szeretnél véletlenül sem olyan turista lenni, aki elrontja az egész mulatságot, ugye?

Ha pedig elkerülnéd a legnépszerűbb turistahelyszíneket, és benéznél a látogatóknak szóló díszletek mögé, hogy mélyebben elmerülj a vidék mindennapjaiban, akkor érdemes körülnézned ezek között az apró és autentikus falvak között, ahol családi tulajdonú kávézókban, meghitt szállodákban és hamisítatlan helyi élményekkel töltődhetsz.

(Forrás: The Points Guy, fotók: Getty Images)

 

 

 

 

hagyományok | görögország | nagy sztori | utazás | érdekességek | tudnivalók

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom