A Mabrian turisztikai adatszolgáltató arra volt kíváncsi, hogyan befolyásolja az időjárás a vakációval való elégedettséget.
Pontosabban, az elvárt és a megvalósult időjárás közötti egybeesés illetve különbség szerepét vizsgálták. A természetesnyelv-feldolgozás, a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás eszközeinek segítségével elemezték utazók több millió spontán megnyilvánulását a közösségi médiában, arra fókuszálva, hogy miket írnak és mondanak az időjárásról és az ehhez kapcsolódó érzéseikről.
Ez alapján alakították ki a Klímaérzékelési Indexet, amely azt mutatja, hogy mennyire elégedettek a turisták egy-egy úti cél időjárásával. Az elemzések alapján úgy tűnik, hogy akik szokatlanul durva hőhullámokat éltek át a nyaralásuk alatt, kevéssé voltak elégedettek a vakációjukkal, mint azok, akik az elvárt időjárással találkoztak.
Így például, Nagy-Britannia hiába esős, ez nem érinti kedvezőtlenül a vakáció értékelését, mert az utazók pontosan erre számítanak.
Mindez pedig előrevetítheti, hogy ez elégedetlen utazók legközelebb máshol töltik a nyaralásukat. Akár az is előfordulhat, hogy a klasszikus mediterrán úti célok, például Görögország, Spanyolország és Franciaország népszerűsége csökken, helyettük pedig az utazók hűvösebb helyszínek felé veszik az irányt.
A klímaelégedettségi mutató adatai alapján a turisták egyre inkább a kevésbé népszerű úti célokat részesítik előnyben, tekintettel arra is, hogy nem találkoznak zsúfoltsággal. Persze, az azért nem valószínű, hogy ezután mindenki Észak-Európa strandjaira özönlik majd, de az észak-franciaországi és -spanyolországi desztinációk népszerűsége növekedhet a következő években.
Egy új kutatás szerint általánossá válhatnak a most tapasztalt, rekordmagas hőhullámok, így az európai városoknak sincs más választásuk, mint alkalmazkodni hozzájuk.
(Forrás: Schengen Visa Info, Mabrian, képek: Unsplash)
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!