Imádjuk a tavaszt, imádunk utazni is, úgyhogy mutatunk öt célpontot áprilisra!

A tavasz elszabadult. Napsugarak simogatják az arcunkat, miközben Vivaldi Négy évszakjá-t fütyörészve andalgunk a réten, majd kisbárányokat ölelgetünk – ha ilyen idilli pillanatokat nem is, de öt úti célt tudunk mutatni áprilisra.

Kiotó

Nyilvánvalóan nem tudunk tökéletesebb tavaszi célt ajánlani Japánnál. A cseresznyefa-virágzás miatt április elejétől a hónap közepéig pompázatos színekbe öltözik az ország, ami persze egyet jelent a turisták beözönlésével,

de a látvány, amit például Kiotóban kapunk, megéri a zsúfoltság okozta kényelmetlenséget.

A modernség és az ősi hagyományok elegyét adó Kiotó egyébként nemcsak a tízezer szentély városa (az Aranypavilon látványától egészen biztosan ledöbbenünk), hanem a japán kultúra ikonikus alakjainak, a gésáknak egyik központja is, bár ők teaházakban lépnek fel, ahová csak ajánlásos alapon lehet bejutni.

Tucson

Akik odavannak az Államokért, azoknak a bakancslistás helyek közé tartozik a vadnyugat, ezenbelül pedig a Saguaro Nemzeti Park. Ugyan nem feltétlenül sorolható az ország legismertebb és legnépszerűbb nemzeti parkjai közé,

de ha azt mondjuk, ott találjuk azokat az óriási kultikus kaktuszokat, melyek a nyugati Amerika szimbólumai lettek, mindjárt más a helyzet.

Számos hegyikerékpáros és túraösvény kanyarog a különleges vidéken, ha pedig egyedi élményre vágyunk, a szomszédos Tanque Verde Ranchet érdemes felkeresnünk, ahonnan vezetett túrákon járhatjuk be a lélegzetelállító sivatagi tájat, plusz lovagolhatunk, bringázhatunk, a kellemes fáradalmakat pedig a LaSonora Spában pihenhetjük ki.

Sevilla

Nyáron elviselhetetlen a hőség, úgyhogy Spanyolország negyedik legnagyobb városát tavasszal a legjobb bebarangolni, amikor a narancsvirágok illatát már érezni a levegőben. Csodaszép és változatos stílusú épületekre, klasszikus mediterrán hangulatra számíthatunk Sevillában, no meg persze zsizsegő éjszakai életre.

Legfontosabb látnivalója talán a Parque de Maria Luisa, ahol rengeteg madár, szökőkút, szobor és tó társaságában sütkérezhetünk a napfényben, továbbá szintén a kihagyhatatlan kategóriába tartozik az óváros és az ott látható Metropol Parasol, amely a világ legnagyobb, fából készült építménye.

Párizs

Lehet, hogy nem a legeredetibb választás, de Párizzsal nem lehet mellétrafálni, különösen nem tavasszal. Most hagyjuk a kötelezőket, hiszen a legfontosabb látnivalókat álmunkból felkeltve is kívülről fújjuk, úgyhogy inkább a város romantikusabb oldalát közelítsük meg áprilisban, és töltsük el a napot valamelyik parkban baguette-et és sajtot falatozva, finom francia borokat kortyolgatva.

A Luxemburg-kert vagy a Monceau Park ideális helyszín egy kis félreeső piknikre, de a Tuileriákban vagy kicsit távolabb a várostól, a Parc de Sceaux-ban is romantikázhatunk – utóbbi helyen virágzó cseresznyefák árnyékában.

Riga

Egy kis közép-kelet európai romantikáért nekünk sem nem kell a szomszédba mennünk, ha viszont a kontinens keleti végének lenyűgöző szépségeit keressük, a Balti-államokban érdemes tennünk egy próbát.

A lett főváros egyik előnye, hogy minimális energiával bejárhatjuk a fő látnivalóit (kihagyhatatlan a világ egyik legnagyobb szecessziós negyede), bár szívünk szerint el sem hagynánk a macskaköves utcákkal borított óvárost, az UNESCO Világöröksége alá tartozó Vecrigát. A Daugava-folyó torkolatánál fekvő Riga az egyik legélhetőbb nagyváros, tele van zöld területekkel, bájos parkokkal, az egész tiszta, rendezett és precíz.

Ez is érdekelhet:

Ennek az öt nagyvárosnak szívesen felfedeznénk a strandjait idén nyáron

Az alábbi listán olyan helyek szerepelnek, ahol a nyüzsgő város és a tengerpart biztosan kipipálható.

(Fotók: Unsplash)

tavasz | nagy sztori | tippek | programok | párizs | április

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Nagyvárosi kalandor a Volvótól
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom