Így grillezz halat öt lépésben!

A halak grillezése sokak számára jelent kihívást, hiszen sokkal finomabbak, lágyabbak, mint például a csirke vagy a marhahús. Ráadásul, mivel a halhúsnak magas a víztartalma, könnyen ki is száradhat sütés közben. Vannak azonban jó módszerek arra, hogy tökéletes grillezett halat készítsünk. Ezeket gyűjtöttük össze.

Egészben vagy filében

A halak grillezése esetén érdemes különbséget tenni abban, hogy egészben sütjük meg, vagy filét teszünk a grillrácsra. Amennyiben egészben sütjük, a bőr megakadályozza a hús kiszáradását, így sokkal ízletesebb lehet a végeredmény.

A halfilé esetében az étel jóval hamarabb elkészül, ugyanakkor kifejezett nehézséget okozhat a hús megfordítása a rácson.

Amennyiben olyan halfilével dolgozunk, amin van bőrréteg, érdemes az idő nagy részében a halbőrrel lefelé sütni a húst, a fordítást követően már csak egy-két percig tartsuk a parázs fölött!

 

Jó módszer lehet az is, ha a halszeletekre helyezünk egy kevés vajat, citromszeleteket, friss zöldfűszereket, majd alufóliába csavarjuk és a rácsra helyezzük. A végeredmény így nemcsak szaftos lesz, de vizuálisan is szép látványt nyújt majd kicsomagolás után.

A hal grillezése öt lépésben

Első lépés: Drótkefével alaposan tisztítsuk meg a grillrácsot!

Második lépés: Ízesítsük a halakat sóval, borssal, zöldfűszerekkel, kenjük be egy kevés olívaolajjal! 

Harmadik lépés: Helyezzük a grillt közepesen magas fokra, majd tegyük rá a grillrácsot és hagyjuk, hogy átforrósodjon.

Negyedik lépés: Helyezzük a halat a grillrácsra a bőrével lefelé!

Ötödik lépés: A halak grillezése oldalanként nagyjából öt percig tart, ha van húshőmérőnk, érdemes használnunk. A hal akkor lesz jó, ha a maghőmérséklete 65-70 fok közötti. Amikor elkészült a halunk, azonnal helyezzük át egy meleg tálra és fogyasztás előtt pihentessük néhány percig! 

Itt a grillszezon! Az első nagy sütögetés előtt azonban érdemes körbenéznünk, minden eszközünk rendelkezésre áll-e ahhoz, hogy fejedelmi barbecue-partit csaphassunk a kertben vagy az erkélyen. Összegyűjtöttünk hét olyan kiegészítőt, ami nélkül nem érdemes nekiállni a sütögetésnek.

(Fotók: Getty Images)

grill | BBQ | grillezés | tippek | gasztronómia

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom