A járvány az alvási szokásainkat is megváltoztatta – Így lehetnek jobbak az éjszakáid

Ha az elmúlt évben álmatlansággal vagy alvászavarral küzdöttél, akkor nem vagy egyedül. De van rá megoldás.

Az utazástól kezdve a munkafolyamatokig életünk számos aspektusát felrúgta a világjárvány – nem meglepő módon az alvásunkat  sem kímélte.

A kényelmes matracairól, párnáiról és ágyneműiről ismert Caspernél készítettek egy felmérést: ezer amerikait kérdeztek arról, a mögöttünk hagyott évben hogyan alakultak az alvási szokásaik. Az eredmények meglepőek voltak.

2020 márciusa óta például jelentősen megnövekedett az éjszakai baglyok száma, ugyanis a válaszadók 52,6 százaléka a korábbiakhoz képest később feküdt le, míg 26,5 százalékuk többet aludt.

Minden harmadik válaszadó használ valamilyen alvássegítőt, míg majdnem minden másodiknál előfordult, hogy az éjszaka közepén hőhullámra ébredt. A megkérdezetettek  72,2 százaléka pedig hihetetlenül élénk álmokról számolt be.

Utóbbit a szakemberek a járvány okozta stressznek és szorongásnak, valamint a nap folyamán lecsökkent agyi stimulációnak tulajdonítják.

További érdekesség, hogy a világjárvány óta az együtt alvó párok 14,3 százaléka külön ágyban tér nyugovóra, 16,7 százalékuk pedig észrevette, hogy éjszakénként a partnere magára húzta a közösen használt takarót.

Dr. Michael Grandner, az Arizonai Egyetem Alvás- és Egészségügyi Kutatási Programjának igazgatója szerint a jobb alvás érdekében érdemes átalakítani az esti rutint. Néhány tippet is adott: "Úgy kell gondolni az alvásra, mint a szövetségesünkre, és befektetésként tekinteni rá a fizikai és érzelmi jólétünk érdekében. Tompítsuk a lámpák fényét a szobában, és egy órával lefekvés előtt halkítsuk le a multimédiás eszközöket is. Ezzel lényegében elmondjuk az agyunknak, hogy itt az ideje felkészülni az alvásra. Ha gondjaink vannak a relaxációval, próbáljunk meg meditálni, vagy figyelemelterelési technikákat használni, például játsszuk le a fejünkben kedvenc dalunk szövegét, vagy végezzünk olyan légzési gyakorlatot, mint például a légzésszámlálás!"

Ha pedig még mindig nem sikerül, vagy ha felébredünk az éjszaka közepén, Dr. Grandner azt javasolja, hogy keljünk ki az ágyból. "A cél az, hogy a lehető legkevesebb időt töltsük ébren az ágyban. Ez segít az agyat trenírozni az ágyban történő alvásra. Valószínűleg nincs ennél jobb alvás-elősegítő módszer. Azáltal, hogy az agyunkat arra tanítjuk, hogy az ágyban fekvéshez társítsa az alvást, maga az ágy is képes lehet arra, hogy segítsen a visszaalvásban, ha netán felébredünk."

 

munkahelyi stressz észrevétlenül gyűrűzik be az életünkbe, gyakran már útközben azon aggódunk, milyen feladatok várnak ránk a nap folyamán, és ennek hogyan tudunk majd megfelelni. A stressz önmagában mentálisan és fizikálisan is befolyásolja az életminőséget, de az Egészségügyi Világszervezet szerint szív- és érrendszeri megbetegedésekhez is vezethet. Van néhány egyszerű módszer, amelyek segítenek megbirkózni a stresszel munka közben.

(Forrás: Travel and Leisure, fotók: Pixabay, Unsplash)

altató | éjszaka | koronavírus | problémák | alvás

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom