Close
Ebben a kávézóban ágyba hozzák a rendelésünket

Ebben a kávézóban ágyba hozzák a rendelésünket

A vietnámi kávézó azokra is gondolt, akik ágyból kortyolnák az éltető nedűt.

Míg a legtöbb hely az étel- és italválasztékkal, esetleg a dizájnnal csábítja a vendégeket, Ho Si Minh-város központjában található Chidori egészen új alapokra helyezi a kávézóélményt, és olyan helyet biztosít, ahol kényelmesen elnyújtózva lehet enni-inni.

A kávézó egy régi lakóházban rejtőzik egy nyüzsgő körút és egy használaton kívüli sikátor között. Ezt a városi űrt kihasználva a Studio Anettai építészei újragondolták a város hagyományos sikátorkultúráját, miközben lehetőséget adnak a fiatalabb generáció tagjainak, hogy az otthonukon kívül is szinte otthoni körülmények között találkozzanak a barátaikkal.

A barátságosan meleg hangulatú belső tér a járókelőket arra invitálja, hogy kilépjenek a város nyüzsgéséből. Odabent hangulatvilágítás és természetes anyagok alapozzák meg az atmoszférát, az ülőhelyeket pedig kétszemélyes emeletes ágyak helyettesítik.

A helyszínt a körülötte lévő szűk utcák kiszakították a város fő szövetéből, a Studio Anettai azonban ezeket az elszigetelt tereket újra bekapcsolta a vérkeringésbe, ezzel ünnepelve egyben az új és a régi fúzióját.

A magas kávézót háromszintes, osztott homlokzat rejti, az épület anyaga illeszkedik a körülötte lévő házakéhoz, ugyanakkor a szerkezet újraértelmezi Vietnám hagyományos építészeti megoldásait, a téglaburkolatot, a stukkószerű díszítést és a díszes szellőzőket. A hatalmas nyílások erősítik a belső és a külső közötti zökkenőmentes átmenetet.

A látogatók téglafalak zeg-zugos során át  érkezhetnek meg a laminált fával és műbőrrel bevont ágyakhoz, amelyeknek karcsú letisztultsága határozott kontrasztot alkot az előbbiek robosztusságával.

Ez a kávézó milliónyi impulzus helyett pihenni hagyja a vendégeket, ebbe a templomból lett minimalista kávézóba pedig egészen különleges érzés betérni.

(Forrás: Designboom, képek: Oki Hiroyuki/Designboom)

 

vietnam | Ho Si Minh-város | fekvőhely | kávézó | ágyak

FOLYTASD EZZEL

Istenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten

Környezetvédők zártak le egy teljes autópályát: az aktivisták tüntetése az egész utat blokkolta Hollandiában

Rendeld meg a Roadster magazin 12. számát!

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram