Így fog kinézni a turistaosztály a világ következő leghosszabb repülőjáratán

A Qantas a tervek szerint 2025-ben indítja el közvetlen járatát Sydney és London között, amelyet átveszi majd a világ leghosszabb járatának címét, menetidőben körülbelül egy órát verve rá a jelenlegi rekorderre.

Most a leghosszabb járat a Szingapúr és New York közötti, amelynek menetideje 18 óra 50 perc. A Qantas Sydney-London útja 20 óráig tart majd. Egy ilyen hosszú repülést nagyon nem mindegy, hogy milyen körülmények között tölt el az ember. Most ez is kiderült.

Először is a gépeken szokásos háromszáznál is több helyett csak 238 ülőhely lesz: hat az első osztályon egy-egy-egy-es elrendezésben, 52 az üzleti osztályon egy-kettő-egy-ben, negyven prémium turistaosztályú kettő-négy-kettő-ben és 140 turistaosztályú három-három-három-ban.

A turistaosztályon három centivel hosszabb lesz a lábtér a szabványosnál, vagyis összesen 84 centis.

Minden ülésnél lesz Bluetooth és ingyenes Wi-Fi, így aki nem tud elaludni, az ledarálhat egy-két sorozatot. Erre azért is szükség lehet, mert energetizáló ételekkel, a világítással és a hőmérséklettel tovább „tartják ébren“ az utasokat, hogy így enyhítsenek a jetlagen.

A turistaosztályon "wellnesszónák" is lesznek, amelyekben képernyőről vetített nyújtógyakorlatokat végezhetnek az utasok.

A nyújtózás pedig az egyik a kulcsfontosságú dolgok közül, amelyekre egy-egy hosszú repülőúton muszáj odafigyelni.

(Forrás és képek: CNN)

qantas | london | repülőút | repülőjárat | new york

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom