Close
Ebben az európai városban számíthatsz a legnagyobb tömegre a nyáron

Ebben az európai városban számíthatsz a legnagyobb tömegre a nyáron

Ha szeretnéd tudni, hogy hol vár idén nyáron a legnagyobb zsúfoltság, és mely városokban töltheted szellősebben a vakációt, akkor ez a lista neked szól.

Az Euronews a Holidu nyaralókereső platform 2019-re vonatkozó adataiból indult ki, amely a helyi lakosok és a turisták számát vetette össze Európa fő- és kisebb városaiban. A fővárosok tumultusversenyét Amszterdam nyerte, ahol egy lakosra nem kevesebb, mint tizenkét turista jut. Nem véletlen, hogy már maga a holland főváros is igyekszik lépéseket tenni a látogatók számának és magatartásának szabályozására.

Amszterdam

A második helyen Dublin áll lakosonként tizenegy turistával, a harmadik helyre pedig, némileg talán meglepő módon Tallinn került tíz látogatóval, ahol a történelmi emlékek és a természet egyaránt különleges vonzerőt jelent. Párizs a negyedik helyre szorult lakosonként kilenc turistával, a Louvre viszont még mindig a világ leglátogatottabb múzeuma. Athénban és Prágában is nyolc-nyolc turista jut egy helyire, míg Edinburgh-ban hét, Koppenhágában és Lisszabonban hat, Stockholmban, Bécsben és Rómában négy, Londonban pedig három. Budapest Berlinnel, Madriddal és Brüsszellel együtt a kevésbé zsúfolt fővárosok közé tartozik lakosonként mindössze két turistával.

Brüsszel

A kisebb városok közül Dubrovnik bizonyult a legtelítettebbnek lakosonként harminchat turistával, akik elsősorban nyári vakációra érkeznek. Ezután Velence, Brugge és Rodosz szigete következik, mindegyik lakosonként huszonegy turistával.

Rodosz

Ha ennél kevésbé népszerű úti célra indulnál, akkor Törökország felé érdemes venned az irányt, ahol Antalya és Muğla is lakosonként öt illetve három turistával csábít.

Ha elkerülnéd a tömeget, felfedezheted Európa titkos kis szigeteit, de az is lehet, hogy a kulcs a megfelelő időpont megválasztása.

(Forrás: Euronews, képek: Getty Images, Unsplash)

statisztika | tömeg | zsúfoltság | Európa | fővárosok

FOLYTASD EZZEL

Istenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten

Sosem láthattuk még ebből a szögből a Colosseumot: nem akárhogy juthatunk fel a tetejére

Rendeld meg a Roadster magazin 12. számát!

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram