Luxusszállóként nyitott újra a legendás, magyar származású építész brutalista irodaháza

Új fejezetéhez érkezett a fél évszázados történet.

A connecticuti New Havenben áll az a brutalista épület, amely a magyar származású Breuer Marcell Lajos (Marcel Breuer) tervei alapján 1970-ben készült el. A ház először az Armstrong gumigyár, majd a Pirelli székhelye lett, ezután az IKEA bútorgyárává vált, míg 2019-ben meg nem vette a Becker + Becker építészeti stúdió, hogy passzívház-szállodává alakítsa. A 165 szobás hotel a Hilton Tapestry Collection láncolatának részeként májusban nyílt meg, és az építész előtt tisztelegve a Hotel Marcel nevet kapta.

A házból a felújítás során eltávolították az azbesztet, a homlokzatot megőrizték, a dupla magasságú felső emelet közepét megnyitva pedig egy udvart hoztak létre, amelyen keresztül a fény a körülötte lévő tárgyalótermekbe irányulhat.

A belső kialakításért a brooklyni Dutch East Design stúdió felelt, amely az irodákból és laboratóriumokból luxusszobákat, pihenő és előtereket varázsolt minimalista bútorzattal, fehér falakkal és faburkolatokkal. A lobbyban egy terrakotta fríz emlékeztet a homlokzat előregyártott betonpaneljeire.

Az ikonikus mű megőrzése mellett a munkálatok célja volt az építmény fenntarthatóvá tétele is, és az, hogy az első olyan szálloda legyen az Egyesült Államokban, amely megszerezte a passzívház minősítést, és szeretné elérni a LEED Platinum fokozatát is.

A szállót több mint ezer, a tetőn és egy közeli mezőn található napelem látja el energiával már az építkezés utolsó szakaszától kezdve. Mint az építészek elmondták a Dezeennek,

az éghajlati válság nyomán arra a felismerésre kell jutnunk, hogy nehezen igazolható egy-egy új épület felhúzása.

"Az öntöttbeton-falakat és betonpaneleket ugyanakkor általában könnyebb szigetelni és légmentessé tenni, mint más falrendszereket“.

Nem véletlen, hogy a beton népszerűsége töretlen, és gyönyörű házakat ihlet a dzsungelben, a szőlőtőkék között és a tengerparton egyaránt.

(Forrás: Dezeen, képek: Seamus Payne/Dezeen)

építész | bauhaus | new haven | építészet | brutalizmus

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom