Négy dolog, amivel könnyebben átvészelhetjük a januárt

Ha van több tipped, oszd meg velünk kommentben!

Ki szereti a januárt? Tegye fel a kezét! Senki? Sejtettük, hogy így lesz. Nincs sok minden, amit szeretni lehet ebben a hideg, sötét és hosszú hónapban, és ez a koronavírus idején többszörösen igaz. Mégis túl kell élni valahogy, sőt, mit csak túlélni, meg kell próbálni élvezni is az év elejét. Össze is szedtünk egy január starter packet, ami szerintünk segít túllépni a mélypontokon.

Ramen

Bármi megteszi, tehát édesanya húslevese is, egy thai tom kha gai, egy consommé, a lényeg, hogy egy jó forró leves olyan, mint egy folyékony ölelés, egy tányérnyi lélekmelegítő mosolygás a végtelen télben. Mutatunk pár tippet, hogy mit érdemes elkészíteni vagy rendelni. Tegyél egy szívességet magadnak, és egyél meleg levest! A hidegben ez a fogás ugyanis nemcsak a primer szinteken, hanem metafizikai síkokon is kifejti pozitív hatásait.

Olvasás

Már MRI-tesztek is kimutatták, hogy az olvasás pozitív hatással van az agyunkra, az olvasás során igénybe vett komplex hálózatok erősödnek és egyre szofisztikáltabbá válnak az agyunkban. Az olvasás tehát az az agynak, ami a kocogás a testnek. Arról nem is beszélve, hogy nő a szókincsünk, tájékozottabbá és empatikusabbá válunk. Szóval olvassunk, de mit? Nemrég ajánlottuk Barack Obama új könyvét, amely elnöksége nyolc évéről szól, de vannak egyéb remek ajánlataink is.

Egy finom ital

Mondjuk egy Old Fashioned koktél. Vagy egy gin-tonik. Vagy egy minőségi rum. Nem a hét minden napján, és nem is minden másnap, és nem literszámra, hanem mértékkel. Az égetett szeszek télen szerintünk majdnem olyan csodásak tudnak lenni, mint egy leves – persze másképpen azok. Ez az évszak nagyszerű alkalom, hogy kipróbáljunk különleges whiskyket vagy rumokat, közben ellazuljunk, beszélgessünk és várjuk a tavaszt.

Séta a természetben

A testmozgás nagyon fontos ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Ez a karanténidőszak a tökéletes kibúvónak tűnik, hogy a négy fal közé szorulva a kanapén tespedjünk, de ne dőljünk be a sötét oldal csábításának! Öltözzünk fel rétegesen, és irány a legközelebbi vagy legtávolabbi erdő, mező, dombság! Töltsünk be a termoszba egy remek teát, mondjuk a Zhao Zhou-tól, és sétáljunk, szívjuk magunkba a friss levegőt, és élvezzük, hogy azt tesszük a testünkkel, amire tervezték: mozgatjuk! Egy túrázás után ráadásul sokkal jobban fog esni az egyes és a hármas pont is.

Szóval tartsuk mozgásban a testünket és a szellemünket, és ezt a januárt is át fogjuk vészelni!

séta | ramen | leves | könyv | január | futás

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom