Így készül az egészséges és isteni finom olasz húsvéti pite

A Torta Pasqualina, azaz a húsvéti pite hagyományos módon spenóttal és tojással készül és elengedhetetlen eleme az olasz ünnepi asztalnak.

Hozzávalók:
  • 450 gramm liszt
  • 600 gramm ricotta
  • 200 gramm vaj
  • 100 gramm reszelt parmezán
  • 100 gramm provolone sajt kockára vágva
  • 8 nagy tojás
  • 1 kg friss spenót
  • 1 fej vöröshagyma finomra vágva
  • 2 gerezd fokhagyma összezúza
  • 1 csokor petrezselyem felaprítva
  • só, bors, szerecsendiókakukkfű
  • olíva olaj
Elkészítése

Első lépés: A tésztához tegyük a lisztet egy keverőtálba, morzsoljuk bele a vajat, adjunk hozzá két tojást és annyi vizet, hogy lágy, de nyújtható tésztát kapjunk. Csomagoljuk fóliába és hűtőben legalább harminc percig pihentessük!

Második lépés: Amíg a tészta a hűtőben vár a sorára, addig a spenótot egy nagy serpenyőbe dobjuk és fedő alatt pár perc alatt összefonnyasztjuk. Kinyomkodjuk belőle a felesleges vizet és félretesszük. Egy másik serpenyőben vajat és olajat hevítünk, üvegesre pirítíjuk rajta az apróra vágott vöröshagymát, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát. Lehúzzuk a tűzről.

Harmadik lépés: Spenóthoz hozzáadjuk az apróra vágott petrezselymet, a ricottát, a sajtokat és beletörünk három tojást. Sózzuk, borsozzuk, szerencsendióval ízesítjük, majd hozzákeverjük a vöröshagymás keveréket is.

Negyedik lépés: A tésztát kivesszük a hűtőből, ujjnyi vastagságúra nyújtjuk. A piteformát kivajazzuk, kilisztezzük és a tészta felét belesimítjuk. Ráhalmozzuk a spenótok keveréket, kissé lenyomkodjuk. A töltelékbe három mélyedést készítünk, ezekbe beleteszünk egy-egy keményre főzött tojást.

Ötödik lépés: A tészta másik felét ráhajtjuk a spenótos massza tetejére, a szélét kissé lenyomkodjuk, levágjuk a felesleget és a tetejét villával megszurkáljuk, hogy a gőz távozni tudjon.

Hatodik lépés: A pite tetejét elkevert tojássárgájával megkenjük és légkeveréses sütőben 160 fokon harminc perc alatt készre sütjük. Fogyasztás előtt legalább tizenöt percig pihentetjük. Melegen vagy szobahőmérsékletűre hűlve fogyasztjuk.

A húsvéti menünek érdemes kreatívan nekifogni. Ebben a cikkünkben a legjobb praktikákra hívjuk fel a figyelmet, itt pedig három egyszerű ünnepi ételt mutatunk, ami tíz perc alatt elkészül.

(Forrás: Finedining Lovers, fotók: Getty)

pite | olasz fogás | olasz konyha | tojás | húsvét | spenót

FOLYTASD EZZEL

Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva

Sulciová Silvia interjú

Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Hirdetés