Fedezd fel Olaszország kevéssé ismert, de gyönyörű helyeit!

Az UNESCO világörökségi listájában számos közismert olasz város tündököl: a Rómák, Fireznék, Velencék és Amalfi-partok ragyogása pedig elhomályosítja azokat a helyeket, amelyek szintén nem véletlenül szerepelnek a listán. Most ilyen csodás itáliai helyszínekből mutatunk párat, amelyeket simán felrajzszögelhetsz egy tavasz-nyári olasz roadtriphez!

A megrendítően szép Dolomitok

A Dolomitok az északi olasz Alpok részét képezik a Trentino-Alto Adige régióban. Egészen az első világháborúig osztrák terület volt, ami a mai napig érződik is: a környékbeli falvak és városkák sokkal inkább emlékeztetnek a muskátlis párkányú, faragott fahomlokzatos házaikkal (és német felirataikkal) Ausztriára, mint Olaszországra.

A hegyek pedig túlzás nélkül Európa lélegzetelállító természeti látványosságai közé tartoznak. A földrajzi diverzitása és kivételes természeti szépsége miatt UNESCO világörökségi résszé választott területen síelhetünk Val Gardena első osztályú pályáin, kirándulhatunk a Dolomitok számos túraútvonalán, és élvezhetjük a szezonális helyi aktivitásokat is. De akár egy finom ital kortyolgatása közben vagy a volán mögül, a kis utakon tekeregve is elég csak simán elmerülni ebben a fantasztikus tájban.

A reneszánsz Urbino

Az apró város Marche-ban épült egy dombtetőre, az Apenninek és az Adriai tenger között, és a 15. századi reneszánsz egyik legfontosabb kulturális központja volt. Ezt Federico da Montefeltrónak köszönheti, aki egyszerre volt hadvezér, tudós és művészetpártoló, ő építtette meg a városban a Palazzo Ducalét, amely az egyik legszebb reneszánsz olasz palota. A Dózse Palota most nemzeti galériaként szolgál, melyben bármikor megcsodálhatjuk a régi reneszánsz mesterek műveit. Természetesen nem csak ebből a palotából áll a város, úgyhogy ha arra járunk, mindenképp igyunk egy finom ristrettót a a Dóm mellett, és sétáljunk el Raffaello szülőházához is a Via Raffaello 57-ben!

A süvegtetős Alberobello

Olajfákkal és szőlőkkel szegélyezett, mesebeli tájban található Alberobello Pugliában, a csizma sarkában. A város 1996 óta a világörökség része a trullói miatt, melyek a város nagyon különleges hangulatát meghatározó süvegtetős, kizárólag kőből épült fehér házikók. A teljesen szerkezet nélküli házakat állítólag azért építették így, hogy hamar el lehessen bontani őket az akkori kemény házadóztatás elkerülése végett.

Szerencsénkre mégis megmaradt ezernél is több ilyen házikó, melyek manapság boltként és lakóházként funkcionálnak. Sétánkat érdemes a város főterénél, az obligát Piazza del Popolónál kezdeni – és ha már ott vagyunk, felfedezhetünk néhány szintén gyönyörű, környékbeli városkát, például Locorotondót vagy Ostunit. Az utóbbiban csakis hófehér házak találhatók, ezért is kapta a La Città Bianca (A fehér város) becenevet.

Matera és a barlangglamping

Olaszország déli részén, Basilicata régióban található Matera, mely már az őskor óta lakott. A város nevezetessége a Sassi di Matera, azaz a történelmi központban található barlanglakásokból álló negyedek komplexuma.

A barlanglakásokban még az ötvenes években is éltek, rettenetes higiénés körülmények között, ami miatt sokan el is hagyták a várost. A városvezetés a nyolcvanas években indított programot a barlanglakások megmentésére: a renoválás annyira sikeres lett, hogy Sassi di Matera 1993-ban felkerült a világörökségi listára, a barlangokból kialakított egyedi és stílusos szállások pedig szépen termelnek is a városnak. A helyi eredetvédett materai bor pedig kihagyhatatlan.

A piedmonti bornyelv

Az Alpok nyugati oldalán nyújtózkodik Piedmont régió, mely az ország legfontosabb exportrégiója, és öt bortermelő vidékkel is büszkélkedhet. A régiót ősi és hagyományos borkészítése miatt választották a világörökség részévé, de megkapóan gyönyörű tájaiért is érdemes meglátogatni. Az eredetvédett, isteni borok mellett állítólag Piedmontból indult el a slow food-mozgalom is, ami a helyi termelőket támogatja – úgyhogy a finom italokhoz nem kevésbé finom ételek is társulnak.

Ne lepődj meg, ha a rendelésedre valami egészen furcsa nyelven érkezik a válasz, ugyanis a régió külön érdekessége, hogy a helyiek az olasz egy egészen különleges verzióját, a piemontit beszélik, melyet 1990-ben ismert el az olasz melletti öt történelmi nyelv egyikeként az országban. A régió északi részén síelhetünk Valle d'Aostában, vagy Monte Cervinóból átcsúszhatunk a svájci Matternhornba, netán kipróbálhatjuk a Skyway Monte Biancót, amely a levegőben átvisz az olasz Courmayeurből a francia Charmonix-ba.

A vicenzai nemesek

Kulturális tekintetben Olaszország egyik legváltozatosabb régiója Veneto, ahová a legtöbben természetesen Velence miatt járnak, vagy shakespeare-i indíttatásokkal Veronába. Sokan átnéznek a szomszédos Vicenzán, ami hatalmas hiba, ugyanis a város telis-tele van káprázatos művészeti és építészeti gyöngyszemekkel. Nem is véletlen, hogy 1994-ben felkerült a világörökségi listára: a 16. századi reneszánsz építészmester, Andrea Palladio olyan lélegzetelállító villákat és palazzókat tervezett a városnak, hogy nagyon szívesen lettünk volna inkább Vicenzában nemesek, mint Veronában.

Egy Palladio-ház Vicenzában

A villáitól egyedülállóan szép városban található Európa legrégebbi, máig is működő színháza is, a Teatro Olimpico, ha pedig jókor vagyunk jó helyen, megnézhetjük az évente háromszor megrendezett VicenzaOro ékszerkiállítást is.

Val di Noto és a csendes szofisztikáltság

Míg a legtöbb turista Taormina és Palermo neveit pötyögi be a Waze-be, addig Szicíliában felfedezésre vár egy gyönyörű és kevésbé egyértelmű hely, a Val di Noto régió, mely stílusos butikhoteljeivel és izgalmas gasztronómiai ajánlatával csábít körutazásra. A 2002-ben világörökségi helyszínné nyilvánított régióban nyolc város közül válogathatunk – Caltagirone, Militello Val di Catania, Catania, Modica, Noto, Palazzolo, Ragusa és Scicli –, melyek mind az 1693-as földrengés után épültek – olasz mércével egész modernista helyek –, ezért a késői barokk stílus jegyeit nem nehéz felfedezni bennük.

Modicát a mennyei kilátásért érdemes meglátogatni, melyeket apró sikátorok és meredek lépcsők megmászásával érhetünk el. Noto az egyik legnagyobb és legzsúfoltabb város a régióban, az olaszokhoz képest meglepően lineáris várostervezéssel, ahol elmerülhetünk a bizánci-arab hatásokkal vegyes építészetben, a Jón-tengerre néző Cataniában érdemes a rohanás elől a Bellini-kertekben nyugalomra lelni, Caltagironéban terrakotta és fazekas remekműveket vásárolhatunk, Ragusa és Scicli pedig az Iblai-hegység déli részén található aprócska, dombtetőre épült barokk gyöngyszemek.

Ez is érdekelhet:

Ha megkérdezik, miért imádjuk Olaszországot, megmutatjuk ezt a három helyet

Lehetne még sok-sok fantasztikus helyet ajánlani, de most ez a három a kedvencünk.

(Fotók: Getty Images, Unsplash)

olaszország | dolomitok | urbino | puglia

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom