Az ember azt gondolhatja, hogy a bőröndön hagyott korábbi reptéri címkék illetve matricák nem okozhatnak túl nagy galibát. Ez azonban tévedés.
Az Ontario International Airport egyik dolgozója a TikTokon hívta fel a figyelmet arra, hogy ha korábbi légitársasági címkék is vannak a bőröndön, akkor előfordulhat, hogy véletlenül azt szkennelik be, és egy teljesen más úti célra repítik el a csomagot.
Sokan találták hasznosnak a tanácsot a kommentelők közül, és úgy tűnik, sokan nem tudták, hogy így működik a csomagszortírozás. Volt, aki megjegyezte, hogy eddig azt gondolta, a reptéri dolgozók leszedik a problémás címkéket, míg mások azt feltételezték, hogy a matricákon van lejárati dátum, ami után már nem érvényesek.
https://www.tiktok.com/@flyontairport/video/7270347613101133102
Az egyik hozzászóló szerint érdemes lenne ráírni a címkékre, hogy "utazás után eltávolítani", mert egyáltalán nem köztudott, hogy a videóban említett balesetek simán megtörténhetnek.
Egy címkét viszont érdemes rajta hagyni a csomagon, azt, amelyiken a nevünk és az e-mail-címünk szerepel, így ha elveszne a poggyász, könnyebben beazonosítható. Vannak ugyanakkor azok is, akik a digitális nyomkövetőre esküssznek, ami sok találgatástól megkímélheti az embert, és könnyebben kézre kerítheti a poggyászt.
Érdemes lefotózni is a csomagot a becsekkolás előtt, ha pedig ilyen típusú bőrönddel utazol, alaposan nézz utána a szabályoknak.
(Forrás: Travel and Leisure, képek: Getty Images)
matrica | poggyász | utazás | hiba | repülés
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!