Több európai ország is extra adót vetett ki a rövid távú, azaz ötszáz kilométeren belül található úti célokra közlekedő járatokra, de van, ahol a tilalom is szóba került. Egy új tanulmány viszont megkérdőjelezi mindennek az értelmét.
„Az extra rövid távú repülések betiltása: környezetvédelmi bizonyosság vagy politikai turbulencia?“ című kutatás eredményeit a Twitteren osztották meg a szerzők, Frédéric Dobruszkes, Giulio Mattioli és Laurette Mathieu.
A tanulmány azt modellezte, milyen hatással lenne a károsanyag-kibocsátásra, ha Európa mind a 31, légiközlekedésben részt vevő országa betiltaná az ötszáz kilométeres táv alatti járatokat.
A kutatók azt találták, hogy ennek talán nem lenne sok értelme, miután ezek az utak az összesnek mintegy 28 százalékát teszik ki, eközben az összes üzemanyag-felhasználásnak pusztán hat százalékáért felelnek.
A hosszú távú (400 kilométeres feletti) járatok ehhez képest mindössze hat százalékát jelentik az összes útnak, miközben a kibocsátás 47 százaléka kapcsolódik hozzájuk. A tanulmány arra a következtetésre jut, hogy a rövid távú járatok megcélzása, (amelyek gyakran azért jöttek létre, hogy a földrajzi fizikai akadályokat leküzdjék),
keveset tesz hozzá a repülés klímára gyakorolt hatásának csökkentéséhez.
Ezzel szemben sürgősen szükség lenne a hosszú távú járatok szabályozására.
Giulio Mattioli közlekedéskutató és a tanulmány egyik szerzője a Twitteren azt írta, hogy a rövid repülések emissziós hatását „eltúlozzák”, ami beárnyékolja a hosszú távú repülések súlyos hatásairól szóló értelmes beszélgetéseket.
Mint hozzátette, „a politikai döntéshozók nyilvánvalóan érdekeltek abban, hogy a rövid távú járatokra összpontosítsanak, mivel ezeket általában alacsony költségű intézkedésekkel lehet szabályozni, és nem lesznek dühösek az emberek. Ez azonban nem sokat segít a kibocsátáson, tehát ha valakit érdekel a klíma, annak többet, sokkal többet kell tennie.
A valódi megoldást talán a teljesen elektromos vonat-repülő hibrid hozza majd el, bár egyes kutatások szerint már a radikális klímacélok teljesítése sem menti meg az időjárást.
(Forrás: Independent, képek: Getty Images)
kutatás | repülőút | károsanyag | rövid távú | repülés | széndioxid
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!