Ezért érdemes egyszer látni az ezer hegy országát

Amikor Ruandára gondolunk, leginkább a sötét múltjának emlékképei villannak be. Pedig az utóbbi időben sokat fejlődött az ország, erősnek és egységesnek mutatkozott, és ugyan földrajzi értelemben véve nem mondható túl nagynak, megannyi mindent tud adni egy utazáson.

A 12,95 millió lakosú Ruandát évek óta Afrika legbiztonságosabb országának tartják, sőt nemrégiben az egész világon a hatodik legbiztonságosabbként rangsorolták.

Aggodalom nélkül lehet tehát felfedezni; a nagyvárosokban gyakori látványnak számítanak az esténként nyugodtan sétáló nők és az éjszaka lazán flangáló baráti társaságok is.

Természetesen azért nem árt elővigyázatosnak lenni, de ezek sok szempontból megnyugtató dolgok.

Ruanda emellett makulátlanul tiszta, ami csak fokozza az utazási kedvet.

Az ország fővárosát konkrétan a kontinens legtisztábbjaként emlegetik,

amihez vélhetően nagyban hozzájárulnak a környezetvédelmi kezdeményezések és persze a szemetelésért kiszabott súlyos bírságok. Minden hónap utolsó szombatján országos takarítási napot tartanak, amin valamennyi állampolgár részt vesz.

Nehéz megunni Ruandát, mert mindig van valami más, amit hozzá lehet pakolni a napi kipipálandó élménylistához. Nyugaton a Kivu-tó kiváló kajakozási opció, míg Kigaliban, a már említett fővárosban számtalan étterembe és bárba lehet beülni.

Számos múzeum segít felfedezni az ország történelmét, ilyen köztük a Nyanzában található Királyi Palota múzeum, de egy digitális alkalmazás segítségével elindulhatunk a Felszabadulás Történelmének Turisztikai Tanösvényén is.

Apropó túra: harminckét különbözú túraútvonal kanyarog a vidékeken.  A bevállalósabbak – ezerötszáz dollárért (kb. hatszázezer forintért) – gorillacsaládokat nézhetnek meg a Volcanoes Nemzeti Parkban vagy csimpánzokat leshetnek a Nyungwe Nemzeti Parkban.

Ezen tevékenységek közül jó néhányat persze más országban is meg lehet élni, de ilyenkor jön jól Ruanda relatíve kis mérete.

Bármi, ami Kigaliban tizenöt percnél hosszabb autóutat igényel, már messzinek számít! A szomszédos országokkal, Tanzániával és a Kongói Demokratikus Köztársasággal ellentétben, ahol például a tízórás autóút sem ismeretlen, a Volcanoes Nemzeti Park mindössze kétórás gázpedálnyomásra van Kigalitól, a három legnépszerűbb park kevesebb mint öt órányira.

Az ezer hegy országának "alapfelszerelése" a lélegzetelállító kilátás is, plusz Ruandát a luxus ökoturizmus egyik legjobbjaként pozícionálják. Teljes joggal: a nemzeti parkok, valamint a Kivu-tó és Kigali közelében rengeteg luxusüdülő található. Kigaliban ráadásul könnyű pazar éttermeket találni, ilyen például a Fusion Restaurant.

A fenntarthatóság mellett elkötelezett ország megmutatta, hogy ebben a kategóriában egyértelműen vezető szerepet tölt be. Legfőbb céljainak egyikeként 2050-re az éghajlatváltozással szemben ellenálló gazdaságot jelölte meg; az egyszer használatos műanyag zacskókat már országszerte betiltotta, így aztokat a turistáknak tilos behozniuk a szépséges országba.

Eközben a törökországi Alaçatı rusztikus kőházaival, vibráló faajtóival, előkelő éttermeivel, modern művészeti galériáival és butikokkal teli kanyargós utcáival egy tipikus mediterrán város minden jellegzetességét tudja, mindezeket ráadásul könnyed török bájjal felskiccelve. Bemutatjuk.

(Forrás: EuroNews, fotók: Getty Images, Unsplash)

ezer hegy | utazás | biztonságos | látnivalók | ruanda

FOLYTASD EZZEL

Megfogni a jövő építőit – Bálint Attila-interjú

Salalah – A téli üdülések új slágere

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom