A Ryanair figyelmeztetést adott ki, ha ezeken a napokon utazol, téged is érinthet

A légitársaság weboldala és alkalmazása karbantartás miatt 11 órán keresztül nem üzemel november 8-án 18 óra és november 9-én hajnali 5 óra között.

Ez idő alatt nem lehet online becsekkolni, úgyhogy aki az említett idősávban utazik, annak érdemes elvégeznie az utasfelvételt november 8-án, kedden 18 óráig, mert ha nem teszi ezt meg, a reptéren 55 eurós (körülbelül 22 ezer forintos) díjat kell fizetnie a személyes ügyintézésért.

Az utazás előtt már 60 nappal becsekkolhatnak a Flexi Plus jeggyel rendelkező utasok és azok, akik ülőhelyet is vásároltak, egyébként

24 órával a járat indulása előtt lehet elkezdeni az utasfelvételt, és a járat indulása előtti két óráig lehet elvégezni.

Néhány ország nem fogadja el az elektronikus beszállókártyát, így aki Törökországba, Marokkóba, Libanonba, Izraelbe vagy a görögországi Kefaloniába utazik, annak ki kell nyomtatnia a jegyét.

A Ryanair idén az egyik legmegbízhatóbb légitársaság lett, viszont rossz hír lehet, hogy nyolc útvonalat törölt a téli menetrendből.

(Forrás: Euronews, képek: Getty Images)

figyelmeztetés | utasfelvétel | Ryanair | karbantartás

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom