Bezárnák a kiskaput, pert indítanak a népszerű repülőjegy-foglaló oldal ellen

Megtévesztéssel vádolják a weboldalt, ahol az utazók átszállásos jegyeket foglalhatnak, az első állomáson befejezve az utazást.

Az American Airlines pert indított a Skiplagged ellen, amelyen keresztül az utazók olcsóbban vehetnek jegyet egy-egy átszállóhelyként szolgáló városba, mintha az célállomás lenne.

A légitársaság szerint az oldal

jogosulatlan és megtévesztő jegyértékesítési gyakorlatokat alkalmaz, és a spórolás ígéretével csábítja a fogyasztókat, majd nem váltja be azt".

Mint írják, a Skiplagged gyakran több jutalékot számol fel a vásárlóknak, mintha közvetlenül a légitársaságnál vagy valamelyik meghatalmazott ügynökén keresztül foglalnának.

Az American már azzal fenyegetőzik, hogy minden a Skiplagged által értékesített jegyet töröl, a perrel pedig kártérítést és a keletkezett bevételi hiányok megtérítését szeretnék elérni.

Bár a skiplagging gyakorlata nem illegális, több légitársaság is szeretné bezárni ezt a kiskaput, mondván, hogy a gyakorlat sérti a szabályzatukat. A múlt hónapban például pont az American volt az, amelyik három évre megtiltotta egy 17 éves fiúnak, hogy a járatain utazzon.

Ha olcsón vennél repülőjegyet, de nem akarsz kockáztatni, akkor érdemes jó előre tervezned, és megnézned a Google új szolgáltatását.

(Forrás: The Guardian, képek: Getty Images, Unsplash)

repülés | skiplagging | american airlines | átszállás

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom