Bár vonattal gyorsabb, sokan mégis repülővel teszik meg ezt az utat

Létezik egy spanyol útvonal, ahol igencsak megkérdőjelezhető a repülők létjogosultsága, éppen ezért meg is szüntethetik azokat.

Spanyolország 2050-ig számos klímabarát intézkedést vezetne be, ezek között francia mintára felszámolná a rövid távú belföldi repülőjáratokat. Nemrég pedig két utazási piackutató cég, a Mabrian és a Phocuswright közös tanulmányban vizsgálta meg, hogy milyen hatásai lennének a tilalomnak.

Mintaként a Barcelona és Madrid közötti mindössze 630 kilométeres utat vette alapul, amely vonattal körülbelül két és fél órába kerül, de az elmúlt egy évben összesen 5744 repülőjárat is közlekedett rajta.

Ez pedig 54 ezer tonna széndioxid kibocsátásával járt, ami 132 százalékkal több, mint egy ugyanennyi utast szállító vonaté, ami 27 ezer tonna. Utasonként számolva egy utazás alkalmával a nagysebességű vonatok átlagosan mintegy 17,2 kilogramm széndioxidot bocsátanak ki, míg a Barcelona-Madrid légi útvonalon az egy utasra jutó átlagos szén-dioxid-kibocsátás negyven kilogramm.

A vonatok további előnye, hogy általában a belvárosból indulnak, míg a repülőterek általában a városközponttól messzebb találhatók, ami további kibocsátással és költségekkel jár.

Így aztán előfordul, hogy összességében hosszabb időt kell a repülőútra szánnunk, mintha vonattal utaznánk. Az említett útvonal esetében például akár egy órával is többet.

Barcelona és Madrid között naponta huszonyegy nagysebességű vonatjárat közlekedik, ami 8800 ülőhelyet jelent, míg naponta tizenhat repülő indul, ami 3200 ülőhelyet biztosít.

Ami az árakat illeti: a legolcsóbb vonatjegy 25 euróba (9255 forint) kerül egy útra, míg repülőjegyet a legolcsóbban 30 fontért (12960 forintért) lehet találni.

Az üzemeltető spanyol Ouigo és az olasz Iryo 2023-ban más nagysebességű útvonalakra is kiterjesztik szolgáltatásaikat, például a Madrid-Valencia és a Madrid-Sevilla-Málaga útvonalakra.

A légitilalmak belengetése rendszerint a légitársaságok heves tiltakozásába ütközik, és olyan tanulmány is született, mely szerint valójában nem is érné meg betiltani a rövid járatokat.

(Forrás: Schengen Visa Info, képek: Getty Images)

vonat | tilalom | barcelona | spanyolország | repülőút

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom