Szaúd-Arábia nem áll le, újabb gigantikus projektbe vág az ország

Ráadásul nem akárkinek a tervei alapján készül.

Szaúd-Arábiáról az utóbbi időben főleg az igencsak vitatott városépítési projekt, a Line kapcsán lehetett hallani. Bár tagadhatatlanul ez az ország legnagyszabásúbb építkezése, korántsem az egyetlen. Nemrég például egy új szórakoztatóközpont nyílt, most pedig a főváros, Rijád repterének megújítása került a fókuszba.

Az új légikikötőt, amely magában foglalja majd a meglévő Khalid király nemzetközi reptér termináljait, a brit Foster + Partners építészstúdió tervezi.

A Szalman szaúdi királyról elnevezett reptér 57 négyzetkilométerével és hat kifutópályájával a világ legnagyobb repterei mellett kap helyet, mint a szintén szaúdi Fahd király reptér, amely mintegy 780 négyzetkilométeren terül el, valamint a 135 négyzetkilométeres denveri reptér és az 53 négyzetkilométeres Dallas/Fort Worth.

A légikikötő 2030-ban már akár évi 120 millió utast is fogadhat, és 2050-re már 3,5 millió tonna áru és 180 millió utas kezelésére is alkalmas lesz.

A terminál mellett 12 négyzetkilométeren lakóházak és rekreációs épületek, valamint boltok is helyet kapnak, és a reptér LEED Platina minősítésre pályázik azzal, hogy különböző zöld technológiákkal és energiaforrásokkal működik majd.

Hamarosan Budapestről is közvetlenül eljuthatunk a közel-keleti országba, ahol például egy sivatagi síközpont is várja a látogatókat.

(Forrás és képek: ArchDaily)

Rijád | Szalman király repülőtér | szaud-arábia | repülőtér

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom