Ez az új, szigorú New York-i szabályozás érintheti a következő utazásodat

A város polgármesteri hivatala nemrég olyan javaslattal állt elő, amely tovább szigorítaná a már így is az ország legkeményebbjei közé tartozó Airbnb-szabályokat.

A javaslat szerint a házigazdáknak be kell majd mutatniuk az apartmanok alaprajzát a polgármesteri hivatalnak, igazolniuk kell, hogy az az állandó lakóhelyük, valamint be kell jelenteniük, hogy kik még az állandó lakók, és mi a kapcsolatuk a házigazdával. Ezenkívül be kell nyújtaniuk a bérleti szerződésüket, és igazolniuk kell, hogy ismerik a város lakástörvényeit.

Fontos előírás lesz még, hogy nem lehetnek kulcsra zárhatóak azok a szobák, amelyekben a vendégek tartózkodnak.  Aki pedig ezeket a követelményeket nem tartja be, annak 1500 és 5000 dollár közötti bírsággal kell számolnia.

Az Airbnb szóvivője "drákóinak" és "kivitelezhetetlennek" minősítette a szabályokat, a polgármesteri hivatal szerint azonban meg kell fékezni az iparág kétes szereplőit,

miután egy felmérésből kiderült, hogy a városban több a meghirdetett bérlemény, mint ahány lakást legálisan ki lehetne adni. A javaslattal kapcsolatban december 5-én tartanak közmeghallgatást.

Az Airbnb-n sok csábító szállást lehet találni, de nem biztos, hogy mindig megéri lakást vagy házat bérelni a szállodával szemben.

(Forrás: Thrillist, képek: Getty Images)

airbnb | new york | szigorítás | szabályozás

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom