Ha ezt a lenyűgöző jelenséget látod, azonnal menekülj!

Bár harmonikus látványt nyújt, egyáltalán nem biztonságos.

Talán már találkoztál a szakítóáramlat jelenségével, mely kisodorhatja a gyanútlan úszókat a nyílt tengerre, de nem biztos, hogy az úgynevezett szögletes hullámok veszélyeivel is tisztában vagy. Igen, léteznek ilyenek, és bár valóban lenyűgözőek, igencsak veszélyesek is.

A tengerkereszteződés néven is ismert jelenség akkor következik be, amikor két hullámrendszer keresztezi egymást, miközben ferde szögben haladnak egymással szemben, így négyzethálót alkotva.

Ilyenkor hatalmas erő feszül a felszín alatt, amely pillanatok alatt beszippantja vagy kisodorja az embert.

Ezek az örvények a nyílt tengeren találkoznak, aztán szépen fodrozódva kijutnak a partra, de sokáig tarthat a kifutásuk, ha újabb és újabb áramlatok érkeznek két irányból. A két irányból érkező széláramlatok (vagy egy vízáramlat és egy széllökés) is okoznak szögletes hullámokat, melyek könnyen felborítanak egy csónakot vagy akár egy hajót is.

A szögletes hullámok meglehetősen ritkák, de ha előfordulnak, általában a part menti területeket érintik. Biztonságos távolságból jól megfigyelhetők, például Franciaország nyugati partjánál, az Île de Ré szigetről.

Ha pedig a körülmények engedik, akkor gyakorolhatjuk, hogyan is ismerhetjük ki a természet rejtett folyamatait.

(Forrás: travelandleisure.com, drivemagazine.eu, képek: Wikimedia Commons, Unsplash)

tenger | veszély | menekülés | szögletes hullám | óceán

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom