Túlturistásodás miatt évekig zárva tartott.
Ritka esetben, de az élet utánozza a művészetet. Így történt ez a thaiföldi Maya Bayjel, amely a Leonardo DiCaprio főszereplésével 2000-ben bemutatott A part című film forgatási helyszíne volt.
A mozifilm egy érintetlen trópusi paradicsomról szól, melyet az emberek tönkretesznek. 2018-ban valóság lett a fikcióból, mivel a helyet a turistainvázió miatt kénytelenek voltak bezárni.
A Krabi tartomány Phi Phi Leh szigetén található strandot a film bemutatását követő két évtizedben naponta mintegy ötezer turista árasztotta el,
az általuk hátrahagyott hulladék és műanyag pedig jelentős pusztítást végzett az öböl ökoszisztémájában.
A törékeny korallok megsérültek, miközben a turisták csónakjai olajat szivárogtattak a vízbe, és megzavarták a tengeri élőlényeket. Egy látogató a BBC-nek annyit mondott, hogy az egykoron idilli, fehér homokos strand a New York-i Times Square-hez hasonlított.
A Maya-öböl lezárásáról 2018 júniusában döntöttek, és kezdetben csak négy hónapról szólt volna. 2019-ben végül további két évvel meghosszabbították a zárlatot, miután a hatóságok felmérték a károk valódi mértékét.
Most viszont a népszerű thaiföldi hely a 2022-es újranyitásra készül. A hatóságok azonban nem szeretnék ugyanazokat a hibákat elkövetni, ezért a látogatók számát szigorúan ellenőrzik, és egy időben legfeljebb háromszáz főre korlátozzák; a látogatások időtartama maximum egy óra lehet, az öböl csak délelőtt 10 és délután 4 óra között lesz elérhető, és külön területet jelölnek ki a vízi sportok számára. A hajóknak pedig a sziget másik oldalán, a híres öböltől távolabb, egy kijelölt mólónál kell kikötniük.
Eközben az Európai Utazási Bizottság (ETC) legfrissebb előrejelzése szerint az Európán belüli utazások 2024-ig nem haladják meg a járvány előtti szintet. Az erőteljes nyári fellendülés ellenére az Európába irányuló nemzetközi turistaforgalom 2021 végére várhatóan hatvan százalékkal elmarad a 2019-es adatoktól.
(Forrás: Independent, fotók: Getty Images)
film | újranyit | thaiföld | korlátozás | tenger | A part
Mikrobiom és wellbeing, avagy ez lehet az új szupererőd
Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva
–
Sulciová Silvia interjú

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!