Miért lett hirtelen ennyi ultravékony felhőkarcoló?

Az utóbbi időben megszaporodtak a ceruzatornyok. De vajon mi az oka a gyorsan jött népszerűségüknek?

A ceruzatornyok jellemzője, hogy magasságuk és szélességük között legalább tíz az egyhez az arány a magasság javára, de ennél vékonyabb épületek is akadnak, mint például az áprilisban átadott New York-i Steinway Tower, melynek magasság-szélesség aránya huszonnégy az egyhez. A Steinway mellett azonban számos épületet találunk még például annak manhattani környezetében, a Billionaires‘ Row-n is.

New York

A legtöbb helyen, például Melbourne-ben és Hongkongban igazán egyszerű ok áll a felfelé terjeszkedés mögött: a belvárosi helyhiány. A kis alapterületű épületekkel pedig remekül ki lehet használni a zsebkendőnyi telkeket is. New Yorkban, ahol az elmúlt évtizedben a legdrámaibb mértékben nőtt a ceruzatornyok száma, szintén hasonló a helyzet, azonban némiképp árnyalódik is a kép.

Melbourne

Egyrészt itt még azzal is támogatják a vertikális irányulást, hogy

annál magasabbra lehet építkezni, minél kisebb alapterületre kerül az épület,

emellett az ingatlanfejlesztők „levegőjogot” is vásárolhatnak a környező ingatlanoktól. Vagyis, ha valamelyik szomszédos épület nem éri el azt a magasságot, amire jogosult lenne, a kihasználatlan területet megvehetik tőle a környező épületek, és még magasabbra terjeszkedhetnek.

Ez a két szabályozás, úgy tűnik, együtt aktívan ösztönzi a szupermagas toronyházak építését apró területeken, ugyanakkor van egy harmadik ok is: ezekben a luxusépületekben drágábban lehet eladni az ingatlanokat. Nem csoda, ha a ceruzatornyok gombamód szaporodnak majd a jövőben nemcsak New York-ben, de Sydney-ben, Londonban, Birminghamben és Torontóban is.

Itt megnézheted, milyen egy 135 millió dolláros manhattani kilátás, innen pedig az derül ki, milyen az észak-koreai felhőkarcolókban élni.

(Forrás: TimeOut, képek: David Sundberg/Dezeen, Unsplash)

toronyház | new york | ceruzatorony | torony | felhőkarcoló

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom