Csak papír és ceruza kell az utazási szorongás csökkentéséhez

Neked is görcsbe rándul a gyomrod, ha arra gondolsz, hogy nem tudsz elutazni az egy éve tervezgetett vakációdra? Van néhány stresszoldó megoldás, amivel még a kreativitás is felszínre hozható.

Az utazási szorongás egészen új oldalát ismerhettük meg az elmúlt egy évben.  Míg korábban azért éreztünk némi feszültséget, mert feledhetetlen vakációra készültünk, és szerettük volna, ha minden tökéletesen alakul, most az nyomaszt bennünket, hogy nem kelhetünk útra, hogy új élményekkel gazdagodjunk. A szakértők szerint azonban vannak módszerek, amelyekkel ezt a belső feszültséget csökkenthetjük, másrészről kiélhetjük kreativitásunkat is, így összességében véve csökken a stressz-szintünk és jobb lesz a közérzetünk.

Vezessünk naplót!

Dr. Pennebaker, a Harvard Health szakértője szerint a naplóírás segíthet a szorongás leküzdésében azáltal,

hogy kiírjuk magunkból a gondolatainkat és félelmeinket.

Már néhány hét tudatos naplóírással mély érzéseket hozhatunk felszínre, megtanulhatjuk érzelmeinket kifejezni, félelmeinket konkrétan megfogalmazni, hogy aztán a megoldásuk felé is lépéseket tehessünk majd.

Készítsünk bullet journal-t!

A bullet journal készítése szórakoztató és kreatív formája a klasszikus naplóírásnak, hiszen azon túl, hogy gondolatainkat papírra vethetjük, tervezhetünk is általa, a számunkra inspiráló képeket, idézeteket beleragaszthatjuk, a gondolatokat összekapcsolhatjuk, rajzokat társíthatunk hozzá, sőt, még akár a hangulatszintünket is vezethetjük benne heteken keresztül.

A végeredmény akár egy absztrakt művészeti alkotás is lehet, amelyből tucatnyi páratlan utazás megtervezhető majd a jövőben.

Skicceljünk!

Ha van nálunk egy jegyzetfüzet és egy ceruza, bárhol, bármikor papírra vethetjük azt, ami éppen inspirálóan hatott ránk. Nem kell grafikusnak lennünk ahhoz, hogy a padon ülve lerajzoljunk egy kutyát, vagy a Duna-parton sétálva megálljunk, míg skiccre vetünk egy hajót.

Ha pálcikaemberként sikerül csak ábrázolnunk egy képzeletbeli idegenvezetőt, ahogy éppen az Akropolisz történetéről mesél nekünk, legalább nevetünk egy jót saját magunkon és a rajztehetségünkön, hogy aztán hazaérve online idegenvezetés keretében valóban bejárjuk a vágyott műemléket.

Színezz!

A gyerekek nem véletlenül szeretnek órákon keresztül színezni: tökéletesen leköti a figyelmüket, és oldja az esetleges feszültségeiket is.

Jó hír, hogy ez a felnőtteknél is működik.

A könyvesboltokban megvásárolható stresszoldó felnőttszínezők között utazási tematikájú is akad, a színezés által olyan tájakat és épületeket is felfedezhetünk, amelyeket később akár személyesen is meglátogathatunk majd.

Kutatások igazolták, hogy az utazni vágyók nyolcvan százaléka már elkészítette a következő hat hónapra vonatkozó tervét. A szakemberek szerint ennek oka, hogy bár a pandémia gyakorlatilag lenullázta az utazások számát, az oltások egyre szélesebb körű terjedése ismét okot ad az optimizmusra. Itt összefoglaltunk mindent, amit az utazás jövőjét jelentő oltásútlevélről tudni kell.

(Fotók: Getty Images)

inspiráció | covid-19 | világjárvány | életmód | koronavírus | motiváció

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Mutatjuk, hogy fokozhatod a tengerparti élményt
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom