A 2023-as nyaralási „kívánságlista” élmezőnyében az északi fény megpillantása, az Orient Expresszen utazás és a norvég fjordok felfedezése szerepel – legalábbis egy, kétezer utazni vágyó megkérdezésével készült tanulmány szerint.
A negyvenes toplistán helyet kapott még a víz feletti bungalóban pihenés a Maldív-szigeteken, szafari Afrikában és autóval vezetni a 66-os úton – többek között.
„Sokunk számára a nyaralás és a világutazás az életünk egyik csúcspontját jelenti. Rengeteg mindent szeretnénk látni, megtenni és felfedezni, és amint az a velünk megosztott kívánságlistákból is kiderül, ezek jelentős szerepet játszanak abban, hová is utazunk el végül” – nyilatkozta Martin Lister, a kutatást megrendelő Fred. Olsen Cruise Lines vezetője.
A tanulmányból az is kiderül, hogy a felnőttek hatvanöt százaléka szeretne minél többet látni a világból, de csak tizenöt százalékuk gondolja úgy, hogy a költségek, a rászánt idő, vagy egyszerűen a kívánt látnivalók mennyisége miatt sikerül majd mindent kipipálnia a kívánságlistájáról.
A megkérdezettek évente átlagosan 2111 fontot (kb. 900 ezer forintot) költenek utazásra. Minden harmadik válaszadó számára a legvalószínűbb, hogy a megszokottól eltérő helyre utazik, míg csupán egy százalékuk választana népszerű turisztikai célpontot. A válaszadók fele a jó időjárást jelölte meg az álomnyaralás legfontosabb feltételének, ezt követi egy ország kultúrájának, természetének és történelmének megismerése (harminckilenc százalék), valamint az a tény, hogy olyan helyre menjenek, ahol addig még nem jártak (huszonkilenc százalék).
Mások az autentikus élményeket (tizenkilenc százalék), a helyi élővilág megismerését (tizennyolc százalék), valamint az all-inclusive étkezést és italfogyasztást (tizenhét százalék) keresik. A megkérdezettek majdnem fele nem szeret újra és újra ugyanarra az úti célra eljutni – mert annyi minden mást is szeretne látni. Martin Lister, a Fred. Olsen Cruise Lines igazgatója hozzátette: „Egy hajóút fantasztikus módja a világ megismerésének; jó dolog megérkezni egy új kikötőbe, eltölteni egy napot felfedezéssel, és aztán felébredni valahol máshol, ahol megint új lehetőségek várnak”.
A top 40 kívánságlistás élmény:
- Megnézni az északi fényt
- Utazás az Orient expresszen
- A norvég fjordok felfedezése
- Egy víz feletti bungalóban lakni a Maldív-szigeteken
- Szafari Afrikában
- Vezetni a 66-os úton
- Séta a kínai nagy fal mentén
- Megnézni a Fudzsit Japánban
- Bálnales
- A Szabadság-szobor megtekintése New Yorkban
- Úszás a Kék lagúnában Izlandon
- Gyönyörködni a Golden Gate hídban San Franciscóban
- Bejárni a görög szigeteket
- Felkeresni Tutanhamon sírját Egyiptomban
- Tisztelgés Auschwitzban
- A Vezúv és Pompeji megtekintése
- Delfinekkel úszás
- Az Északi-sarkvidéken átélni az éjféli napfényt
- Gejzírnézés Izlandon
- Megnézni az észak-írországi Giant's Causeway-t
- Megmászni a Machu Picchut
- A Sydney-i Operaház megtekintése
- Csatangolni a a Hawaii Vulkánok Nemzeti Parkban
- Megnézni a pisai ferde tornyot
- Végigjárni az amszterdami tulipános kerteket
- Lebegés a Holt-tengeren
- Jéghegyek megtekintése Grönlandon
- Kaszinózni Las Vegasban
- Bulizni a riói karneválon
- Találkozni a Mikulással Lappföldön
- Búvárkodni a Nagy-korallzátonynál
- Elefántfürdőzés Thaiföldön
- A puffinok megfigyelése az észak-devoni Lundy-szigeten
- Ayers Rock/Uluru megtekintése Ausztráliában
- Szórakozni a floridai Disneyworldben
- Eljutni a Húsvét-szigetekre
- Megnézni a Megváltó Krisztus szobrát Brazíliában
- Vezetni a csendes-óceáni parti autópályán
- Feljutni az Eiffel-torony tetejére
- A kis hableány szobrának megtekintése Koppenhágában
Manapság sokan vadásznak a „magával ragadó” utazási élményekre, 2023-ban ez a trend még tovább fog erősödni. Elvégre már nem elégszünk meg a sablonos nyaralási lehetőségekkel, hanem olyat szeretnénk, ahol valóban helyiként élhetünk, magunkba szívhatjuk a felfedezni kívánt hely autentikus kultúráját és hangulatát. Egy új tanulmány szerint – amelyet az izlandi légitársaság, az Icelandair megbízásából készítettek – egyes úti célok jobban megfelelnek ennek a megközelítésnek, mások viszont kevésbé.
(Forrás: Express, fotók: Getty Images)
nyaralás | toplista | vágy | utazás | élmény | rangsor
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!