Pasztell idill és nosztalgikus látomások – Beszélgetés Varga Marietta fotográfussal

Mire nem lehet jó az Instagram – nem törvényszerű, hogy csücsörítő lányokkal és csendéletnek is beillő reggeli tálakkal van tele a feed, a szépre fogékonyak megtalálhatják azokat a művészeket, akik szívesen töltik fel alkotásaikat a közösségi képmegosztóra. Varga Marietta, Matti természetesen gyönyörűen összepakolt Behance-profilt is kezel, de Instagramon is aktív. Beszélgettünk, és összeválogatta nekünk a szívéhez legközelebb álló fotókat. 

Egészen kicsi volt, mikor elkezdett képeket gyűjteni. Amikor aztán már fényképező került a kezébe, elég hamar elkezdett konceptuálisan gondolkodni. Nyilván, mint mindenkinek, neki is megvolt a fotója a vízcseppen megcsillanó fényről, de ez a vonal hamar elcsendesedett

“Előbb tettem össze a látványt a fejemben, mint hogy megfotóztam volna. Álmokból, fantáziából merítettem ötleteket” – meséli a fiatal tehetség. 

Pécsre járt gimnáziumba a ciszterciekhez, aztán következett az AKG fotósképzése. Ott Kolozsi Bea és Vékás Magdi volt rá nagy hatással, megadták a lendületét, és a meglévő kis portfóliójával együtt jelentkezett a MOME-re, ahol az alapképzést végezte el. Utána következett másfél év Londonban. 

“London nagyon jót tett az alkotói énemnek. Olyan helyszínekre kezdtem el járni, amik valahogy visszahozták a kelet-európai hangulatot. A Barbican Center, a National Theatre, a Brunswick Center, az Alexandra Road Estate voltak a favoritok, egyszerűen imádtam. Viszont mikor hazatértem, egészen más szemmel néztem a világot, rengeteg olyan dolgot észre vettem, amit azelőtt nem. Főleg építészeti vonalon. Vagy tetszett is, láttam is a múltban, de nem nyúltam hozzájuk. Miután visszaköltöztem, tudtam, hogy ez lesz az én vonalam.”

Siófoki lány, ezért különösen közel áll hozzá a retro balatoni hangulat. Matti a Hotel Ezüstpartba járt úszni, de nyilván kicsiként még nem foglalkoztatta, hogy ki építette és milyen stílust képvisel a szálloda. Ez felnőtt fejjel egykettőre megváltozott. 

"Mi, Y generációsok másként tudunk tekinteni a szocreálra, posztmodernre. Egyszerűen jobban el tudunk vonatkoztatni a történelmi háttértől. Nagyon szomorú vagyok, hogy pusztulnak az üdülők, felvásárolják őket, és eltűnik egy éra épített lenyomata. Igyekszem tehát legalább a fotóimmal megmutatni azt, amit én láttam, látok bennük. Az After August című projekt a szocialista nyaralók világát hozza össze azzal, hogy vége a nyárnak, és érezzük a hiányát. Egyébként magas falakba ütköztem a készítésekor, mert nagyon kevés már az autentikus nyaralóbelső. Szerintem ez még nem teljes sorozat, lehetséges, hogy még folytatni fogom.”

Jellemző rá, hogy a helyszínek kitalálása, a feltérképezés, a koncepció pontosítása mindig sokkal több időt vesz igénybe, mint maga a fotózás. Volt, hogy fél évet készült egy projektre, és aztán a képek egy hétvége alatt el is készültek. Kevés volt eddig az a projektje, amikor tervezés nélkül, spontán fotózott. A My Hometown Siófok II viszont így készült, ráadásul még a The Guardian is foglalkozott vele. 

"Az a deres siófoki reggel viszont nagyon adta magát. Az egész környék csak másfél óráig mutatta ezt az arcát, de nagyon örülök, hogy sikerült úgy megörökítenem, ahogy szerettem volna, abban a furcsa nosztalgikus hangulatban.”

Ha valamiért lemaradna egy pillanatról, kicsit szomorkodik, de igyekszik visszatérni a helyszínre, ugyanabban az időben, hátha elkapja a soha vissza nem térőt. Előfordult már, hogy háromszor is újrázott, de még nem sikerült meglőnie a számára tökéleteset. Egy füzetbe gyűjti a helyszíneket, sokszor le is kapja őket, a telefon GPS-e szerint elmenti a lokációt, és csak utána álmodja meg, hogy mikor megy majd elkészíteni a koncepcióit. 

Álomhelyei is vannak, de ezek nem országhoz vagy városokhoz kapcsolódnak, hanem inkább konkrét épületekhez, építészekhez.

“Kedvencem Ricardo Bofill, de sajnos a csapból is az ő épületeiről készült képek folynak. Továbbra is imádom, de hagyok időt magamnak, és majd később visszatalálok hozzá. Luis Barragán mexikói építész is lenyűgöz. Alapvetően a posztmodern és a mediterrán posztmodern az én világom. Szeretem az ellentéteket. A brutalista épületek puszta betonfelületeiben is megtalálom a játékosságot, és mindezt szembeállítom a gyerekkorom fakó, pasztell fagyiszíneivel.”

Matti szorosabb kapcsolatot ápol nemcsak Londonnal, de Rómával is, mert a nővére ott él. Az Eur district a kedvenc környéke, de 2019-ben volt először, hogy célirányosan indult el a kinézett épületei felé. Szereti a kontrasztját az örök város ókori emlékeinek és pár metrómegállóra a Mussolni-érából maradt ridegebb épületeknek. 

Az olaszok nemrégiben egy fotópályázat zsűrizésre is felkérték, és a Living című kiadványban szerepeltek fotói, “nők és az építészet” témában. Nemzetközi platformoktól előbb érkeznek megkeresései, egészen vegyes témákban. Nyertes fotói a Lensculture pályázata jóvoltából New Yorkba is eljutottak már. Legutóbb a Nikon Story pályázat egyik kategóriájának a zsűrizését és mentorálását bízták rá, további négy kiemelkedő fotós társaságában. 2020-ra pedig neki is bőven vannak projektjei.

Mi már nagyon várjuk az újabb sorozatokat!

Ez is érdekelhet:

(Fotók: Varga Marietta)

Varga Matti | brutalista | retro | Varga Marietta | balaton