Close
Egy kis Valenciát találtunk a budapesti Vas utcában

Egy kis Valenciát találtunk a budapesti Vas utcában

Az új Barcelonában mi is eltöltöttünk pár napot, és odáig voltunk érte, úgyhogy duplán örültünk a tavaly nyáron megnyitott Vas Mancinak, melynek megálmodója éveket töltött a spanyolországi tengerparti városban. Lengyel Polettre tehát mondhatjuk, hogy abszolút autentikusként importált némi mediterrán érzületet a Baleár-tenger partjáról a nyolcadik kerületbe. El is látogattunk hozzá, hogy picit újra előcsaljuk azokat a pillanatokat.

Hogy miért a citrusfákkal és baldachinos ágyakkal viszonylag csekély mértékben teleaggatott Vas utca lett a főleg spanyol konyhára építő kuckó otthona, arra több magyarázat van: egyrészt – sajnos – Valenciával ellentétben Budapest nem rendelkezik homokos tengerparttal, másrészt kevéske családi vonatkozás is köti ide. De folytassa inkább ő a beköltözés történetét:

– “Jó adottságokkal teli, kellemes környéknek tartom ezt a részt. Szeretem a Palotanegyedet, mert ugyan a belvárosban fekszik, de mégsem ötödik vagy hetedik kerület, kevésbé zsúfolt. Létezik egyfajta különös bája, amit annyira kedvelek Budapestben, és nem elhanyagolható szempont a szemben lévő Színház- és Filmművészeti Egyetem sem” – mondja Polett, aki az ételek elkészítését leszámítva egyedül dédelgeti a helyet, tehát a karbantartástól kezdve a marketingen át a felszolgálásig megannyi ügymenetet visz.

– “A Spanyolországban lehúzott hat évem alatt mondhatni rákaptam arra, hogy úgy jó enni, ha sok-sok tételből választhatunk az asztalon. Mindenbe bele lehet csipegetni, a déli ízek pedig egyszerűen imádnivalók. Rengeteg kombináció nincs elterjedve Magyarországon, és mivel annyi mindent meg tudnék még ismertetni az itthoni közönséggel, belevágtam.”

Mielőtt a Vas Manci hivatalos megnyitóján átnyisszantotta volna a selyemszalagot, bő egy esztendővel ezelőtt egy kevéssé hangulatos, sötét és kicsi helyiséget talált itt. Innen-onnan összegyűjtött art deco, indusztriál, mediterrán és enyhe boudoir hatású életképek álltak össze a fejében arról, hogyan nézne ki egy olyan tapasbár, amiben a vendégek mellett ő is jól érzi magát.

Barátok és barátnők segítségével aztán összefésülték az álmokat, plusz édesapja is nagy erőkkel beszállt a csinosítgatásba, úgyhogy minden adottnak tűnt a sokéves ábránd megvalósításához.

A vendéglátásban szerzett tapasztalatából is meríthetett, merthogy nem a semmiből csapott a homlokára az étteremnyitás ötletével. – “Imádtam főzni, akár nagyobb társaságokra is. Nagyjából húsz évet töltöttem el a szakmában, a pincérkedéstől az üzletvezetésig sok mindent csináltam. Már csak azért sem akartam tipikusan spanyol keretek közé beszorított tradicionális helyet nyitni, mert akadnak bőven ilyenek a városban. Nem szeretem a szigorú kereteket, sokkal inkább kedvelem, ha szabad kezet kaphatok.”

Éppen ezért a déli és dél-nyugati irány után kelet felé is kikacsintgatott, hogy a klasszikus spanyol remekek mellé hozzáadjon egy csipetnyi közel-keletet, olyan, nálunk alig ismert ételekkel, mint például a malawach. Ez egy elsősorban Jemenben és Izraelben népszerű, kézzel készített spenótos lepény, enyhén pikáns, korianderes-chilis ízekkel, amihez joghurtos szószba mártogathatjuk a falatokat, és a saláta társaságában magvakba forgatott főtt tojást majszolhatunk – utóbbi megoldás ugye eléggé szokatlan itthon, viszont amilyen furcsának tűnik elsőre, legalább annyira finom.

Polett a Magyarországról érkező zöldségeket leszámítva többségében eredeti otthonából szerzi be az ételek alapanyagait.

A húsok és a tapasfogásokhoz használt sonkák mediterrán tájak termékei, így a vendégek által igencsak kedvelt spanyol tapasválogatásban megtalált salchichon (spanyol szalámi) is.

Hozzá manchego sajtot, olívabogyókat és olívaolajat kapunk (utóbbival érdemes megkenni a kovászos kenyeret), de az egyik legjobb tétel rajta talán a valósággal Dél-Európába reptető édes birsalmasajt.

A spanyol és a fúziós konyhára épülő, évszakokhoz igazodó, letisztult étlapért zömmel két női séf felel, de alapvetően csapatmunka eredményeit látjuk a tányérokon. A most éppen nyári időszakra specializált, többségében könnyed, mediterrán ízvilágú ételekkel megrajzolt étlapon például andalúz nyári paradicsomlevest (Salmorejo), nyugat-afrikai földimogyorókrémes csicseriborsó ragut (Maafe), pirított fűszeres gyümölccsel tálalt grillezett kecskesajtot, vagy cava pezsgőszószban tálalt fekete kagylót (Mejillones al Cava) találunk.

A két leginkább figyelemfelkeltő fogás a karamellszósszal simulékonyabbá tett, spanyol recept alapján készülő sertésszűz, amihez – nem tévedés – vajas pattogatott kukoricából kreált pürét szolgálnak fel köretként, és a bárányborda. Utóbbi nem könnyű műfaj, mert a bárány különleges odafigyelést igényel, de itt nagyszerűen bánnak vele: pácolják, kávémázba forgatják, és nem sütik át teljesen.

Mivel nehéz ételről van szó, a gyomrunk megkímélése érdekében pihentetőnek ható ceruzababot kapunk mellé.

Kedves kis hely a Vas Manci. Asztalainak száma is erősen limitált, de hangulatával és itthon máshol nem nagyon fellelhető ételeivel visszaad valamit a mediterrán életérzésből.

Már csak egy nagy pohár sangriát vagy egy Tinto de Veranót kell kikérnünk, és a Palotanegyed helyett tényleg Valenciába képzeljük magunkat.

Ez is érdekelhet:

(Fotók: Pálfi Balázs)

Itt a Roadster legújabb, negyedik száma!
Ismét egy magazin azoknak, akik szerint nem arra születtünk, hogy a négy fal között üljünk, akik szerint az élet olyasmi, amit nagykanállal kell fogyasztani és amiből sosem lehet elég. 170 oldalnyi friss, színes és energiával teli kontent felfedezőknek, kalandoroknak, inspirációt keresőknek mindarról, ami miatt érdemes nekivágni a világnak. Ha velünk tartanál ezen az utazáson, ezen a linken megrendelheted a magazint.
Close

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom