Korunk nagy koponyái ebbe a butikhotelbe jelentkeznek be, ha New Havenben járnak

A tech boom hullámait meglovagolva az amerikai HVS Design és a londoni Alexander Waterworth Interiors összeállt, hogy felhúzzon egy pazar butikhotelt a patinás Yale egyetem közelében.

Mostanság alaposan megnőtt ugyanis a kereslet a környéken a butikhotelek iránt, mivel rengetegen érkeztek New Havenbe, hogy számítástechnikai, biotechnológiai és orvosi projekteken dolgozzanak.

A kulinárisélmény-központú Blake Hotel a Yale első női diplomása, Alice Blake után kapta a nevét.

Vendégkörét illetően a szofisztáltabb utazókat várja, és nagyon számít a New York-i gasztrovilág ismertebb arcaira is.

Mindjárt a lobbyban feltűnik a hagyományos New England-i esztétika kifinomultsága, miközben az enteriőr a természetes vonulat és az ipari hangulat határán egyensúlyoz. Finoman megmunkált faanyagok és szépen kidolgozott bőrkárpit, valamint beton padlóburkolat és feketeacél-elemek férnek meg egymás mellett. Nevezhetjük a hely szívének és lelkének, ahová esténként a kandalló köré gyűlnek össze a hotel vendégei, hogy kellemes hangulatban töltsék el az időt; a könyvek mellett például különféle gyűjteményekből és fényképekből válogathatnak, melyek New Haven történetéről mesélnek.

Érdekesség, hogy a lakosztályokban nincs külön minibár, hanem egy huszonnégy órán át nyitva tartó kis üzletben vásárolhatnak a vendégek snackeket, előre elkészített harapnivalókat és ajándékokat. A száznyolc szoba mindegyikében a masszív fehér falak és a rozsdás árnyalatú bársony ülőgarnitúrák kontrasztja szúr elsőként szemet, de hasonló különbözőséget figyelhetünk meg a fémes elemekkel megtámogatott, sötétebb színvilágú mahagónibútorokban. A hosszabb távra szobát foglalóknak kiválóan felszerelt konyha is rendelkezésükre áll.

A januárban megnyitott Blake nem csupán butikhotelként, hanem gasztronómiai értelemben is szeretne kiemelkedőt nyújtani, ennek érdekében a lobbyból nyíló Hamilton Park nevű éttermét egy nagyágyúra bízta.

A konyhafőnök nem más, mint az új-zélandi Matt Lambert, aki New Haven első Michelin-csillagos séfjeként vonult be a történelembe, és akinek a New York-i The Musket Room nevű helyét a Blake-et megálmodó Alexander Waterworth Interiors rendezte be.

A város híres sportközpontjáról elnevezett étterem menüje főként a tradicionális New England-i ízekre épül, miközben felcsipegeti New York belvárosának fine dining-morzsáit is. Tavasszal egy behúzható üvegtetővel és bárral felszerelt második egység is nyílik majd.

Ez is érdekelhet:
Nem állítjuk, hogy ezért a butikhotelért kell San Franciscóba utazni, de...

Nagyon passzol a városhoz a Proper Hotel: trendi, modern, és megvan benne az San Franciscóra jellemző bizonyos hippiség is.

(Fotók: Blake Hotel)

Yale | egyetem | szálloda | michelin-csillag | lakosztály | blake hotel

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Kulisszák mögött: megnéztük hogy készülnek a prémium bútorok
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom