Ettől a négy budapesti luxuslakástól leesett az állunk, és azóta is keressük

Megannyi ámulatba ejtő külföldi otthonba, kiadó lakásba vagy irodába futunk bele netes kalandozásaink során, pedig sokszor elég lenne csak nyitott szemmel járni itthon, mert modern, dizájnos, urbánus, klasszikus vagy éppen fiatalos kecót Magyarországon is találni. Össze is gyűjtöttünk néhány kedvencet. 

Egy klasszikus a Krúdy Gyula utcából

156 négyzetméteres, két hálószobával és két fürdővel felszerelt bérleményről van szó, amelyet kifinomult ízléssel alakítottak ki és rendeztek be a budapesti Krúdy Gyula utcában. A nemrégiben felújított ingatlan központi részét az egy légtérben található nappali-étkező-konyha egység teszi ki.

A tágas társalgó egyetlen gombnyomással egy 4,6 méteres vetítővászonnal felszerelt moziteremmé varázsolható, ezzel biztosítva a lakók kikapcsolódását és komfortérzetét egy-egy munkával vagy városnézéssel töltött fárasztó nap után. Néhány lépéssel arrébb egy igen masszív fából készült étkezőasztal áll, körülötte akár nyolcan is kényelmesen elférnek.

Az exkluzív étkezés élményéhez természetesen a teljeskörűen felszerelt konyha is hozzájárul, ahol a Nespresso géptől kezdve a dupla sütőn keresztül az amerikai stílusú hűtőszekrényig minden megtalálható. Amikor pedig belép az ember a fő hálószobába, és megpillantja az óriási ágyat, a szabadon álló fürdőkádat és a beépített mosdóval felszerelt öltözőasztalt, kicsit akaratlanul is Zichy grófnak érzi magát.

Mutatjuk, milyen luxuslakás lapul egy klasszikus budapesti épület második emeletén

Palotanegyed, Lőrinc pap tér, macskaköves Krúdy Gyula utca. Megvan a helyszín? A fővárosba látogató külföldiek nem véletlenül imádják ezt az éttermekkel, bárokkal, régi épületekkel övezett környéket, ahol ez a luxuslakás is megtalálható.

Villából családi luxusotthon Pasaréten

A Házmán utcában, a Budagyöngye bevásárlóközpont közelében található kétszintes ingatlan 1927-ben épült, ám tavaly igen alaposan felújították. A villában négy hálószoba található, kettő a földszinten, kettő pedig az emeleten, így összességében egy hétfős család vagy baráti társaság számára ideális választás.

A házba lépve egy növényekkel, könyvekkel és művészeti alkotásokkal gazdagon tarkított, elbűvölő nappali és egy légkondicionált étkező fogadja az embert,

ahonnan a hangulatos teraszra és a bámulatos gyepszőnyeggel, sziklakerttel és több száz éves fákkal büszkélkedő kertre is kilátás nyílik.

A konyhából aztán átsétálhatunk a napsütötte télikertbe, ahol a zongora melletti két kanapé egyikén elterülve felhörpinthetjük a reggeli kávénkat vagy a délutáni teánkat. A buja kert által körülölelt terasz az étkezőből nyílik, ha úgy tartja kedvünk, itt is megreggelizhetünk a napfénytető alatt.

A tetőtérben található másik hálószoba pedig a fiatalabb generáció kedvence lehet többek között a padlón fekvő matracágy miatt. Mi ez, ha nem maga a családi idill?

Régi pasaréti villából varázsoltak idillikus, luxuskategóriás családi otthont

Tágas terek, megfelelő mennyiségű háló- és fürdőszoba, napsütötte terasz, és egy hatalmas kert. Valahogy így képzeli el az ember a tökéleres családi házat. Most mutatunk egy pasaréti luxusvillát, amely messze túlszárnyalja ezeket az elvárásokat.

Egy kis Dél-Amerika a Klauzál téren

Zsédely Krisztián nem lakberendező, nem dizájner, éppen ezért is nagyon üdítő azt látni, milyen kiváló hangulatú belvárosi lakást sikerült összehoznia az úgynevezett bulinegyedben. A bevallottan airbnb-s kiadásra tervezett ingatlan a VII. kerületet és Latin-Amerikát fúzionálja, eredeti, kreatív, ügyesen kivitelezett koncepció.

A Klauzál téri lakást részben egy dél-amerikai kirándulás inspirálta. Urbánus, friss, fiatalos, egyben modern, finom hangulatú, amelyben illeszkedik az épület, az utca, a környék hangulatához, és funkciókat tekintve és kielégíti lakóit. A természetesség minden választást meghatározott: a nyílászárók fából vannak, ahogy a komplett konyha és a nappali, szobák svédpadlója is tölgyfa, de az előszobai fogashoz is az erdőben talált kidőlt fát használtak.

Közel nyolcvan négyzetméteren elfért a nappali mellett három háló, a régi előszobában kapott helyet egy hatalmas konyha, külön toalettet választottak le, és a fürdő mellett egy privát zuhany áll rendelkezésre a legnagyobb szoba vendégeinek. A projektben a legnagyobb nehézséget az okozta, hogy régi épületben van, amelynek nincsen egyetlen egyenes és két párhuzamos fala.

A tető egymással párhuzamosan futó fapallókból van, közötte régi nád. Közel kétszáz zsák sittet szállítottak el, öt centiméternyi beton került a lakás hatvan százalékában a régi salakos padlóra, teljesen újak a csövek és vezetékek, megtartották a régi spalettákat, az ablakba kiülésre alkalmas fa radiátortakarókat tettek. Nehéz kiemelni bármit is, de talán a tágas és napos előszoba, a dzsungeles tapéta a lakás főfalán, a faleveles zuhany és az oda tervezett tölgyfa konyha számítanak a kedvencnek.

Dél-Amerika inspirálta ezt a pazar Klauzál téri lakást

Rövid távú kiadásra készült egy nyolcvan négyzetméteres lakás. Elbeszélgettük a tulajdonosával, Zsédely Krisztiánnal.

Budai társasház újratervezve

Legyen a beltér tartalmas, találják meg a helyét mindennek, és gondoljanak ki egy egyedi stílust – ezzel a hármas feladattal bízta meg a megrendelő a Geppetto stúdiót. Voltak elképzeléseik a színekről, a funkciókról, stílusról, a Geppettónak elsősorban harmonizálnia kellett az igényeket.

A Geppetto két tervezője is dolgozott a projekten, az egyaránt építész Dréher Zsófia és Tas Fruzsina. Az ő rálátásuk extra megoldásokat is eredményezett, például a lépcső tér "egy külön leválasztott lépcsőházként indul, majd az egyik karja lebegő lépcsővé alakul, kinyitva ezzel a teret, és nagyobb átlátást engedve a nappali és konyha között." Sok lakásnál a bebútorozás már szinte rutinmunka, ha figyelembe vesszük, hogy már a felújítás idején, jó előre is kiszemelhetünk bútorokat. Itt azonban újabb fél év eltelt, mire minden apró részletet kidolgoztak, és meghatározták az összes beépítendő anyagot, színt, felületet.

Tas Fruzsina a koncepcióterv után kapcsolódott be, és a bútorok, falfelületek, burkolatok találkozásainak kidolgozásán túl extra feladatot jelentettek számára a falban futó hűtő-fűtő rendszer műszaki megoldásai is. Az összegzése pedig a projekt egészére is áll:

Igazi aprólékos munka volt ez, ahol a különleges megjelenést egyfelől a jó térszervezés, másfelől az apró kis finom részletek adják.

Így varázsoltak társasházból családi házat Budán

Aki egybenyitja egy budai társasház négy lakását, hogy egyetlen nagy otthont nyerjen belőle, annak már eleve nyert ügye van, gondolhatnánk. Pedig… de inkább mutatjuk.

Ez is érdekelhet:
A legjobb hazai épületprojektjekből érdemes ihtetet meríteni

Nem muszáj feltétlenül külföldi magazinokat lapozgatnunk vagy kattintgatnunk ahhoz, hogy izgalmas és egyedi épületmegoldásokban gyönyörködjünk.

(Forrás: HipHomes Hungary, Mudri László, Jaksa Bálint)

dizájn | budapest | hazai | pasarét | geppetto | főváros

FOLYTASD EZZEL

Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva

Sulciová Silvia interjú

Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom