Ezt a hét dolgot betartva biztosan jobban indul majd az új esztendő

Kicsit közhelyesnek tűnik már az újévi fogadalomtétel, ráadásul a statisztikák szerint a fogadók nyolcvan százaléka úgy hat hét után elengedi az egészet. A legtöbben több testmozgást ígérnek maguknak, megpróbálnak lefogyni és egészségesebben étkezni, úgyhogy mi most inkább egy alternatív és könnyedén betartható listát állítottunk össze az Insider cikke alapján, hogy 2020 jobban induljon.

Ökológiai lábnyomcsökkentés leértékelt ételekkel

A környezettudatosságra és a fenntarthatóságra való törekvést nem lehet elégszer hangsúlyozni. Nem újdonság, hogy szinte valamennyi szupermarketben csökkentett áron kínálnak romlandó ételeket a nap vége felé, ezt a szokást pedig átvette jó néhány kávézó és étterem is.

Sokat tehetünk az élelmiszerpazarlás ellen, ha figyeljük ezeket a lehetőségeket.

Ebben segíthet a – jelenleg még csak Svédországra és Londonra kiterjedő – Karma applikáció, amely mintegy ezerötszáz vendéglátóhelyet figyel (köztük Michelin-csillagos éttermeket is!), és jelzi, amikor jelentős árkedvezménnyel elérhetőek az ételei.

Napi öt perc mentális pihenő

Mindenkinek meg kell birkóznia valamilyen szintű stresszel, ezért nem árt megtanulni, hogyan kezeljük azt. Segítségül hívhatjuk például a Calm appot, amely pihentető hangokkal nyugtat meg, és ingyenes meditációs foglalkozásokat kínál.

A Remente pedig a pszichológia és a mentális képzések egyesítésével teszi hatékonyabbá a mindennapi stressz orvoslását, és segít felszabadítani az időt, hogy a lényegi dolgokra összpontosíthassunk.

Nyújtás minden reggel

Akár az ágyból is elvégezhető egy pár perces nyújtás, és máris könnyebben indul a nap.

Felpezsdül a vérkeringés, beindul az anyagcsere, és görcsölés helyett energikusabbnak érezzük magunkat.

Új szabadtéri hobbi

Brit tudósok sem kellenek hozzá, hogy megfigyeljük: január első napjaiban többszörösére nő a konditermi bérletet vásárlók száma,

de aztán valamiért a kis kártyák nagyobb része a fiókban éri meg a lejárati dátumot.

Inkább szabadtéri tevékenységet válasszunk új évi újdonságnak, hiszen ezerszer élvezetesebb és egészségesebb a szabad levegőn tölteni a kikapcsolódásra szánt órákat. A horgászás például nagyszerű lehetőség a pihenésre és az agyradírozásra.

Olvassunk többet!

"Nincs rá időm." Íme a leggyakrabban ellőtt kifogás arra a kérdésre, miért nem olvasunk többet.

A Blinkistnek hála mostantól nem lehet ezzel a magyarázattal élni, merthogy az oldal négyezer könyvről ad tizenöt perces összefoglalót szöveges és audioformában.

Húsmentes étkezés

A vegetáriánus és a vegán életmód népszerűsége többek között azért növekszik, mert a túlzott húsfogyasztás nem csupán egészségügyi problémákhoz vezethet, hanem a környezetre gyakorolt hatása is jelentős.

Nem kell rögtön drasztikus lépéseket tennünk, elég heti néhány napra elfelejteni a húst, és helyette zöldségfélékre építeni a napi menüt – így a környezetünk mellett az egészségünkért is teszünk, ráadásul változatosabb lesz az étkezésünk. Érdemes letölteni a Lifesum alkalmazást, amely segít inspirálódni, és eligazít a zöld receptek útvesztőjében.

Ébredés harminc perccel korábban

Nem egyszerű, sőt, olykor fájdalmas lehet. Mégis megéri fél vagy legalább negyed órával a megszokotnál előbbre állítani az ébresztőt. Az így felszabadult időben egy csésze kávé vagy tea társaságában jut néhány plusz perc magunkra, kitisztul a fejünk, és kisimultabban vághatunk neki a napnak.

Egy pro-tipp gyakori szundizóknak: tegyük magunktól olyan távolságra a telefont vagy az ébresztőórát, hogy fel kelljen kelnünk az ágyból a kikapcsolásához!

Ez is érdekelhet:
Kreatív utazási tippek, hogy 2020 igazán emlékezetes év legyen

Rugaszkodjunk el a régi vágású újévi fogadalmaktól, és inkább tervezzünk, ötleteljünk, legyünk kreatívak!

(Fotók: Unsplash)

tippek | mozgás | 2020 | újév | nagy sztori | alternatív

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom