Így lehet környezettudatosan elkapni a sarki fényt

Régebben, amikor még a havas-jeges mezőkön átvágva hómobillal indultunk sarkifény-vadászatra, sajnos a túra nem kevés zajjal, környezetszennyezéssel járt. Békés, meditatív élményről maximum akkor lehetett szó, ha egy ponton leparkoltunk, és az utolsó kilométereket sílécen vagy hóban trappolva tettük meg. Az Off the Map Travel jóvoltából mostantól a csendet és a sebességet is megkapjuk, köszönhetően a megújuló energiával működő eSnowmobile-oknak.

Az utazásszervező egyébként minden évben igazi Aurora borealis-specialitásokkal készül: 2016-ban például motorosszán által húzott, fűthető sátrakból lehetett nézni az égen táncoló fényeket, 2017-ben pedig üvegtetős kunyhókból kikukucsálva csíphették el a túrázók a jelenséget.

Idén a környezettudatosság jegyében indít fényvadászatot a cég. A kaland bázisa a Spitzbergákon található Longyearbyen városa, amely a szigetcsoport legnagyobb települése, egyben az a hely, ahol az adottságoknak köszönhetően a legnagyobb eséllyel figyelhető meg az égen a természet impozáns játéka.

A környéket csendes és környezetbarát hómobilokkal járják be a fényvadászok, hogy ezáltal is szorosabb kapcsolatba kerüljenek a természettel. Utóbbi esetében elsősorban arra kell gondolni, hogy a meglehetősen zajos benzinmotoros hómobillal ellentétben a szélből és napból származó megújuló energiával feltöltött akkumulátorokkal működő változat nem zavarja meg a helyi vadvilág mindennapjait, azaz nagy eséllyel rénszarvasokat vagy sarki rókákat is megfigyelhetnek a résztvevők.

Arról nem beszélve, hogy ezek a gépek közvetlenül egyáltalán nem szennyezik a környezetet.

A Truly Green Aurora élménycsomagja három éjszakát tartalmaz a Funken Lodge Hotelben, ahol a Lars és a Longyear gleccserek varázslatos panorámájára ébredhetünk reggelente. Egy estét a Barentz-táborban tölthetünk el, ahol nem csupán finom vacsorát kapunk, hanem előadást a sarki fényről, kirándulást egy jégbarlangba és a Spitzbergák Nemzetközi Magbunkerbe, továbbá még kutyaszánnal is elvisznek egy körre.

A kaland ára ezernégyszáz dollártól kezdődik, ebben a repülőjegy és a privát transzfer is benne van.

Ez is érdekelhet:

Helyek, ahonnan ősszel is látni a sarki fényt

Nagyon téved, aki azt gondolja, csak a téli szezonban figyelhető meg az Aurora Borealis. Ajánlunk pár őszi észlelőhelyet.

vadászat | spitzbergák | norvégia | hómobil | aurora borealis

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom