Close
A kézművesség és a dizájn határán lépdelnek – Industreal-portré

A kézművesség és a dizájn határán lépdelnek – Industreal-portré

Alapvetően belső terekkel, egyedi tárgytervezéssel és látványtervezéssel foglalkozik budapesti Industreal stúdió, melynek tagjai iparművészként, kreatív tervezőként különböző összetételű feladatokat oldanak meg. Tárgyaik, megoldásaik ezen problémakörök eredményei, ezért nehezen lehetne meghatározni egy rájuk jellemző hangulatot vagy sémát.

– “Sokan a fémes, lakatos fiúkként ismernek minket a belvárosi miliőben. Ez abból adódik, hogy ötvös, fémműves tervezőként – a miniatűr precizitást kiegészítve – a hegesztés világában is otthon vagyunk, és a stúdiónk valójában egy műhely, ahol leginkább fém-vas kompozíciókat tervezünk, kísérletezünk és készítünk” – fogalmazza meg az Industreal krédóját Prokai Ádám tervező.

A stúdió alapvető üzleti modellje abból a hiányterületből adódik, hogy közelebb hozza a vasszerkezetek tervezését és gyártását az iparművészethez, ez által illeszkedőbbé tegye a lakossági esztétikumhoz. – “Nagyon sokan vonzódnak a természetes anyagokhoz. A nyers felületek és a modern stílus vonzó elegy a mai szemnek. Az egyedi gyártás piaca viszont hiányban szenved az ipari hangulatú, de elegáns tárgyaktól. Egyedi, olykor különleges igényre egyetlen darab tárgyat tervezünk meg és készítünk. Sok saját vízió is megszületik így, méghozzá lámpák, asztalok stb. formájában. Mi olyan mestertől tanultunk, akitől komplex látásmódot kaptunk a vizuális tervezésről, amely nagyon fontos, meghatározó alapokat adott a gondolkodásunkhoz. Ennek eredményeként képeztük magunkat tovább.”

– “Művészeti értéket formálunk a látványba, és így színesítjük a felhasználói élményt. Legyen az egy tárgy, bútor, belső tér, mozgókép, grafika, arculat, mindezeket egy egységként kezelve, a vizuális környezetünk fejlesztése a célunk” – teszi hozzá Halász Előd tervező.

Az Industreal stúdió sokrétű szolgáltatást nyújtva rengeteg projekthez adta már a nevét. Általában nagy sóhaj kíséretében érkezik a válasz egy dizájnertől, ha a legkedvesebb munkája felől érdeklődünk. Nincs ez másként esetükben sem.

– “Az összes projektünket kedveljük. Kis stúdió vagyunk, és nem futószalagon készülnek a terveink. Amit elvállalunk, az fontos nekünk. A magánlakások, apartmanok, víkendházak esetében az egyedi sztorik mögé építjük ötleteinket. Ez olyan kötelék az ügyféllel, melyben komoly kapcsolati viszony alakul ki. Meggondolatlannak tartjuk, amikor emberek saját maguknak rakják össze a lakásaikat; kockázatosnak érezzük, ha valaki rengeteg pénzt költ el egy-egy lakásra vagy üzletre, és mégis híját hagyja a megfelelő rálátásnak, szakértelemnek. És ugyanígy a legnagyobb elismerés, amikor arról számolnak be a barátokká vált ügyfelek, hogy minden hazaérkezés »wao« élmény.

A magánlakás és a ház komoly befektetésnek számít, hiszen a benne megélt idő minősége a sajátunk. Ez számunkra nagyjából olyan, mintha magunknak vágnánk le a hajunkat egy fontos esemény előtt. A lakás esetében a nyugalom a legfontosabb, ami a következő nap sikerének az alapja. Persze, mindent meg lehet szokni, viszont sajnos sokan az ilyen kompromisszumos megszokásoknak a rabjai. Éppen ezért kezdtük el egy kedvező konstrukcióban az óradíjas tanácsadást is, amit általában azok vesznek igénybe, akiknek sok ötletük van, de bizonytalanok a döntéseiket illetően, és nem áll módukban megfizetni egy komplett lakberendezést vagy belsőépítészetet. Nekik segítünk átlátni, rendszerezni a gondolatokat. Nekünk ez könnyedén megy, megoldók vagyunk” – folytatja Prókai Ádám.

Másik fontos területük a vendéglátás-tervezés.

Ez már egy bonyolultabb, sok háttértervezést igénylő, komplexebb dolog, mert nem csupán egy tulajdonosnak kell megfelelniük, hiszen a területet nagyon sokan fogják vélhetően használni.

Komplett tervezést végeznek a témában üzleti terv, környezet- és piacelemzés, márkafelépítés, konyha– és bárpultrendszer, valamint teljes arculat és dizájn kérdésekben.

Az Élesztő kézműves sörözőt – szerintük egyébként azóta sem nyílt hasonló horderejű hely a műfajban – még a kézműves sörös dömping előtt alkották meg, a tulajdonos elképzeléseiből építkezve. Komoly egyeztetéseket követően a teljes raktározási rendszert, a belső teret, ültetésszámot, az egyedi sörcsapokat, a vezetékezést, tehát lényegében mindent ők terveztek, plusz jó néhány elemet saját kezűleg meg is építettek.

A belvárosban évek óta saját üzemeltetéssel sikeresen működő, hiánypótló kulturális missziót teljesítő Toldi Klub alapjai szintén Ádám nevéhez fűződnek. A belső terét Előddel együtt tervezték és kivitelezték. – “A piaci elemzés során megalkottuk a mottót: »Megcsinálni Budapest legjobb berlini klubját!« Az igazi tudást a vendéglátás tervezéséhez lényegében ezen keresztül tanultuk meg. Amikor négy-öt különböző funkció több idősávban alakul egy térben, az nagy kihívás. A teljes rendszer átlátása és a pozíciók ismerete nagyon fontos.”

Hogy mennyire aprólékos munkát és sokrétű feladatot igényel egy ilyen koncepció megvalósítása, arra remek példa Hold utcai piacon működő By Beans kávézó. – “A név, a helyszín és a kávé vízióját kaptuk meg, minden más rajtunk állt. A tulajdonossal eltöltött megbeszélések alkalmával alakult ki a kép a rendszerről. Mi végeztük el aztán a márkaépítés alapjait: az arculattervezést, a logó megálmodását, a teljes körű kommunikációt, a kávégép típusának kiválasztását, a belső tér teljes építését a generál kivitelezéstől az egyedi részletekig, az egyedi lámpákon át a saját székekig.”

Az Industrealnál úgy terveznek és építenek, mintha mindig a sajátjukat készítenék el. Számukra ez a műfaj az alkotás és az önmegvalósítás része is egyben, és ebben abszolút örömüket lelik. Valahol a kézművesség és a dizájn határán lépdelnek, keresik a megoldásokat.

Az IDR egy kis dizájnstúdió, amit a tagok döntései, élethelyzetük és jövőképük formál. Nem szeretnék a tervezést dekorációra cserélni, nem fognak blogokat nézegetni, trendeket másolni, és ezeket összedobálva tervezni. In Dust Real, vagyis porban az igazság. Vagy ahogy ők fogalmaznak:

“Ha elég jó a projekted, bemocskoljuk érte a kezünket mi is.”

Ez is érdekelhet:

(Fotók: Industreal)

hold utcai piac | industreal | dizájn | nagy sztori | by beans

FOLYTASD EZZEL

Istenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten

Hat csodás hely Magyarországon, ahol újjászülethetsz

Rendeld meg a Roadster magazin 12. számát!

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram