Az üzleti autók közé érkezik a legújabb elektromos Mercedes

Nagyon úgy tűnik, hogy a Mercedesnél komolyan gondolják az elektromos autózást, egyre több új modellt mutatnak be, és ezúttal az üzleti autók kategóriájában villantottak.

A Mercedes már 2018-ban, az EQC bemutatásával letette a névjegyét az elektromos autók között, méghozzá a manapság legnépszerűbbnek számító szabadidő-autók kategóriájában. A stuttgarti márka az eltelt idő alatt folyamatosan bővítette elektromos autóinak kínálatát, például a kompakt méretű EQA-val és a hétüléses EQB-vel.

A Mercedesnél az elektromos belépőmodell a GLA-ból épített EQA
A GLB-ből készült EQB akár hétüléses is lehet, és a kecskeméti gyárban készül majd
A Mercedes az EQC-vel indította útjára az új elektromos autóinak sorát

Míg a felsorolt modellek többnyire belsőégésű motorral is kapható autók elektromos hajtásúra alakított változatai, addig a Mercedes elkészült az első eleve elektromosnak fejlesztett típusokkal is. Nagy előnyük, hogy az akkumulátort eleve a padló részének szánják, és

a kompakt elektromos hajtás mellett szokatlanul tágas lehet a belső tér.

Az elektromos autók csúcsa a Mercedesnél az idén bemutatott EQS

Az új generációs elektromos autók első képviselője volt az idén tavasszal leleplezett EQS, amely a nevével is sejteti, hogy a villanyautók S osztályának szánják, és a Mercedes egyáltalán nem lassított, hiszen néhány hónappal később bemutatta az egy kategóriával kisebb testvérét, ami

az üzleti autók, vagyis az E osztály kategóriájában készül sikert aratni.

Az EQE-vel az üzleti autók kategóriájában is kínál elektromos autót a Mercedes

Az alapoktól elektromosnak tervezett autók sajátosságaként az EQE is jellegzetesen áramvonalas karosszériát kapott, 4,95 méteres hossza ugyan csak néhány centivel nagyobb az E osztályénál, de a 3,12 méteres tengelytávja 18 centivel nőtte túl a hagyományos testvérének hasonló adatát, ezzel

a luxusautókhoz mérető térkínálatot nyújt.

Az EQS után ez a modell is megkapta a Mercedes digitális újdonságát,

a Hyperscreen névre keresztelt óriási képernyőt, amely a teljes műszerfalat elfoglalja. A látványos panel alatt valójában három nagyfelbontású képernyő található, még a jobb első utas elé is került egy, ahol menet közben is lehet filmet nézni vagy internetezni.

A Mercedes elsőként a legnépszerűbbnek ígérkező változatot vezeti be,

az EQE 350-est, amelynek a villanymotorja 292 lóerőre képes, és a 90 kilowattórás akkumulátor egy feltöltésével 545-660 kilométert lehet megtenni. Később nagyobb teljesítményű, összkerékhajtásos változatok is érkeznek, akár 680 lóerős AMG-modell is.

A nyújtott tengelytáv egyetlen hátránya, hogy a csomagoknak valamivel kevesebb hely jut, de ezért kárpótolhat a bőséges hátsó lábtér,

a légrugózással és hátsókerék-kormányzással kezes és kényelmes lesz az EQE.

Még ezzel sem teljes a Mercedes villanyautó-kínálata, hiszen hamarosan érkezik az EQE és az EQS SUV-változata is.

Jövőbemutató

A Mercedes most így képzeli a jövő autóját, de a nyolcvanas évek elején még egészen másként nézett ki egy futurisztikus prototípus, ezt mutatja meg az Auto 2000. Nemrég az Audi is előállt a saját jövőképével, az önvezető utazóautó koncepcióját Grandsphere Concept néven leplezték le.

mercedes | elektromos autó | nagy sztori | mercedes-benz eqe | üzleti autó

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom