Félsz a repüléstől? Az easyJet segít

A légitársaság virtuális és jelenléti kurzusokat is indít azoknak, akik legyőznék a repüléstől való félelmüket.

A Fearless Flyer (Rettenthetetlen repülő) névre keresztelt tanfolyamra kilenc brit reptéren lehet benevezni, Manchesterben, a londoni Lutonon és Gatwicken, Bristolban, a Belfast Internationalen és Edinburgh-ben, valamint Glasgow-ban, Liverpoolban és Birminghamben.

A program három részre oszlik. Az első, két és fél órás részben Lawrence Leyton fóbiaszakértő és az easyJet egyik senior kapitánya ad magyarázatot azokra az esetleg ismeretlen hangokra vagy egyéb, aggodalmat keltő érzékszervi ingerekre, amelyekkel a fedélzeten találkozhatnak az utasok, emellett egy technikát is elsajátíthatnak a szorongás csillapítására.

A második részben egy egyórás Zoom-találkozó keretében vezetik végig a résztvevőket az utazás reptéri folyamatain, és kérdezhetnek is Lawrence Leytontól vagy a pilótától,

az utolsó részben pedig egy szintén egyórás élményrepülésen lehet élesben kipróbálni a tanultakat, a Fearless Flyer csapatának élő kommentárjait hallgatva.

Ez az alapcsomag fejenként 219 fontba (103 ezer forintba), két személyre 315 fontba (148 ezer forintba) kerül, de van egy VIP-kurzus is 497 fontért (234 ezer forintért). Aki erre fizet be, azt az élményrepülés napján egy kapitány kalauzolja végig, de a repülés előtt privát videocsetelhet is egy pilótával és a Fearless Flyer csapatával, VIP check-in-nel és biztonsági ellenőrzéssel szállhat be az élményrepülésre, ahol az első ülések valamelyikét kapja, és korlátlan ideig hozzáférhet a tananyagokhoz is. A tanfolyamot online is el lehet végezni 89 fontért (42 ezer forintért) vagy 147 fontért (69 ezer forintért), csomagtól függően.

A repüléstől való félelem annyira elterjedt probléma, hogy az egyik reptér külön csapatot alkalmaz arra, hogy segítsen enyhíteni a szorongást.

(Forrás: Breaking Travel News, képek: Getty Images)

easyjet | félelem | utazási szorongás | szorongás | félelem a repüléstől

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom