Ezeket feltétlenül tudnod kell, mielőtt elutazol Rómába

Nemcsak a Colosseum vagy a Pantheon csal újra és újra vissza az olasz fővárosba, hanem a könnyed és elegáns római életmód is, a divattól kezdve a kávézásig. Van néhány dolog, amiről feltétlenül tudni kell.

A köszönés

Olaszországban számos módja van az üdvözlésnek, a legelterjedtebb közülük a „ciao”, amelyet a „szia” és a „viszlát” szóra is használnak. Ez azonban alkalmi üdvözlésnek számít, ezért amikor megérkezünk egy étterembe vagy bejelentkezünk a szállodába, használjuk inkább a hivatalosabb „buongiorno” kifejezést. Késő délutántól kezdve már jöhet a „buona sera”; ha pedig jó éjszakát kívánunk valakinek, akkor „buonanotte”. Napközben a hivatalos elköszönéshez az „arrivederci” a legudvariasabb.

A férfiak esetében nem szokás egymást puszival köszönteni, kivéve, ha közeli barátokról van szó. Az első találkozáskor a kézfogás a megfelelő.

Pár szó olaszul

Rómában nem beszélnek olyan széles körben angolul, mint más európai fővárosokban, ezért a helyiek értékelik, ha a látogatók megpróbálnak olaszul társalogni.

A szállodákban és a legtöbb étteremben valaki mindig készséggel áll rendelkezésre angolul is, de egy gyors „ciao” vagy egy udvarias „grazie” (köszönöm) mindig jólesik. És egy egyszerű „scusi, non parlo Italiano” (sajnálom, nem beszélek olaszul) mindenhol beválik.

Mit ajánlott viselni?

Az olaszok nem meglepő módon büszkék a divatérzékükre, különösen így van ez a fővárosban.

Az egyik alapdarab, ami biztosan jó szolgálatot tesz, egy elegáns napszemüveg (ha nincs a táskában, rengeteg helyen kapni).

Egy elegáns sál szintén segít feldobni még a leglezserebb öltözéket is.

A farmer viselése nem jelent problémát, de az olaszok még a farmernadrágok esetében is hajlamosak az igényességre – tehát ne legyen lyukas vagy szakadt. A megfelelő lábbelibe is érdemes beruházni: nem muszáj a tornacipőt elegáns lépőre cserélni (ami a macskaköves utcákon nem működik), de mindenképpen viseljünk stílusos utcai cipőt!

Közlekedés a városban

Rómában kihívást jelenthet egyik helyről a másikra eljutni, ezért ajánlott hosszabb idővel számolni. Az utcák forgalmasak, az emberek hajlamosak ráérősen sétálni. Ha nagyon sietünk, jó választás a leintéssel is megcsíphető taxi. Jó tudni, hogy az úttesten történő átkeléskor az autók nem fognak először megállni, a zebrára lépéskor azért szerencsére lelassítanak.

 

A római metróhálózat ugyan jelentősen javult az elmúlt években, de még mindig zsúfoltnak mondható, és nem túl kiterjedt. A városban a legtöbb látnivaló elfogadható sétatávolságra van, úgyhogy a legjobb opció a gyalogos közlekedés.

Nem mindegy, mikor és milyen kávét rendelünk

Délután egy óra után eszpresszót vagy macchiatót érdemes választani, a lattét és a kapucsínót szigorúan csak reggel. Ha tejeskávét szeretnénk kortyolgatni, mindenképpen „caffe latte”-ként kell kérni, ugyanis ha nem mondjuk ki előtte, hogy „caffe”, akkor egy pohár meleg tejet fognak felszolgálni. Ha igazán le akarjuk nyűgözni a helyieket, a kapucsínót „capucciónak” nevezzük, ahogyan a rómaiak teszik.

Alighanem kevesen tudják, hogy amennyiben asztalnál ülve fogyasztjuk el a kávét,  többet kell fizetni érte, mintha a bárpultnál állva iszogatnánk.

Tippek a helyiektől

Az idősebb generációval bánjunk udvariasan! Használjunk formálisabb üdvözléseket, például a ciao helyett buongiornót, és tömegközlekedési eszközökön mindenképpen adjuk át a helyünket!

Utóbbiakon ne álljunk meg az ajtóban! Ez csúcsforgalom idején nem mindig könnyen megoldható, de az általános udvariassági szabályok szerint az ajtók mellett helyet kell hagyni, hogy az emberek le és fel tudjanak szállni – bár néha a metró és busz nem hagy sok időt a felszállásra.

Szánjunk némi időt a helyiekkel történő beszélgetésre, akár taxiban, akár a szálloda bárjában vagy egy étteremben ülünk! A rómaiak melegszívű és barátságos emberek; szívesen beszélgetnek az olasz konyháról, a történelemről és persze a fociról.

Az utolsó tanács a hölgyeknek szól: ne érezzék úgy, hogy reagálniuk kell a füttyögésekre. Rómában elég gyakori, hogy a nők kiemelt figyelmet kapnak az utcán. Legtöbbször ez teljesen ártalmatlan és játékos; sokkal valószínűbb, hogy elhangzik egy „complimenti!”, mint valami sértő és ízléstelen. Ez mind az utcai élet része, nem indokolja a visszaszólást.

Ha már romantika, az autósoknak leginkább Németország felé érdemes kanyarodni a legromantikusabb kocsikázásokért, míg Olaszország a világ legidillibb helyszíneivel büszkélkedhet. Ez derül ki a gépjármű-biztosítással foglalkozó Confused.com tanulmányából, amely több százezer véleményt elemzett olyan népszerű helyszínekkel kapcsolatban, melyekkel az egyes útvonalak mentén lehet találkozni. Ez alapján határoztak meg  egy általános „romantikus pontszámot”.

(Forrás: CN Traveler, fotók: Getty Images, Unsplash)

utazás | hasznos | róma | tanácsok | tippek | olaszország

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
A hely, ahonnan nem akarsz hazamenni – Spirit Hotel
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom