Légiutas-kísérők elárulták, mik azok, amiket semmiképp sem szabad enni és inni a repülőn Tudományos dolgok és kulisszatitkok a fedélzetről.
Ezt esszük és isszuk majd idén a szakértők szerint A csirkés szendvicsek és a gombák mellett a tengeri moszat is megjelenik majd az asztalunkon.
Szerencsehozó ételek, amik tizenöt perc alatt elkészülnek Ezek az újévi ételek pillanatok alatt el is készülnek.
Hét másnaposság elleni tipp Ugandától New Orleansig Megforgattuk a földgömböt és megnéztük, mit vetnek be másnapos bajtársaink a világ körül.
Tuti tippek a karácsonyról megmaradt étel felhasználására Jamie Olivertől Az ünnepek után sok hűtőszekrény tele van karácsonyi maradékokkal, amelyekből zseniális ételeket készíthetünk a két ünnep között.
Ezeket az ételeket szerettük a legjobban idén Felhőkenyér és bögresüti – a legegyszerűbb ételekért rajongott 2022-ben a TikTok népe. De volt pár kihívás, amihez mi is csatlakoztunk több-kevesebb sikerrel.
Hét ország, hét fantasztikus karácsonyi étel Körbenéztünk, milyen tradicionális ételek kerülnek az asztalra a világban.
Ez az egyetlen étel, amit soha nem szabad rendelni a repülőn a szakértők szerint Az ízlelőbimbóink meg fogják köszönni.