Ez a spanyolok titkos és offenzív kódneve az angol turistákra

A britek körében Spanyolország az egyik legkedveltebb üdülőhely, a szimpátia azonban, úgy tűnik, nem feltétlenül kölcsönös.

Amikor a spanyolok hiányos öltözetű, flip-flopos brit férfiakat látnak, akik hírből sem ismerik a naptejet, rossz időben is félmeztelenül járnak és meg sem próbálkoznak a spanyol szavakkal, arról nem is beszélve, hogy túlzott alkoholfogyasztásuk kínos és hangos pillanatokhoz vezet kiabáláshoz, hangos énekléshez vagy fociindulók skandálásához , akkor az a szó jut eszükbe, hogy guiri.

Az igazsághoz tartozik ugyanakkor, hogy bár ezt a szót elsősorban a faragatlan briteknek tartják fenn, nem kizárólag rájuk vonatkozhat.

Bármely nemzet látogatóját illethetik ezzel viccesen olykor, aki közhelyesen, feltűnően és tipikusan „turistás“ dolgokat csinál.

A guiri állítólag a baszk giri szóból származik, ami azt jelenti, hogy szőke illetve világos bőrű, és mint ebből is látszik, eredetileg a látogatókat a külsejük miatt nevezték így. Mára azonban a jelentés eltolódott a viselkedés jellemzésének irányába, és akár olyasmi is kiválthatja az elhangzását, mintha valaki rengeteg sangriát iszik vagy a turisták által kedvelt ételeket rendeli.

Nemcsak a spanyoloknak van elegük a tipikusan britnek tekintett viselkedésformákból: más népszerű üdülőhelyek is besokalltak a tiszteletlenségtől.

(Forrás: Ladbible, képek: Getty Images)

 

spanyolok | brit | titkos | turisták | küdnév

FOLYTASD EZZEL

Magyarország ásványvíz-forrásai túracélpontnak is tökéletesek

Megfogni a jövő építőit – Bálint Attila-interjú

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
A csendes luxus titka: ismerd meg a Falconerit!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom