Nem mindennapi módon nézhetsz körbe az esztergomi bazilika kupolájából

Utazás hiányában minden küldetés felértékelődik.

Tóth Gergely fotós a közelmúltban az esztergomi Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert-főszékesegyház keresztjénél járt, ahol mostanság a külső és belső terek mellett a kupolát is érintő nagyszabású felújítási munkálatok zajlanak.

A külső állványzat tavaly őszre felért a kupola keresztjéig, így megközelíthető lett az épület teteje is, amely körülbelül száz méter magasan van.

"Az időjárás múlt héten kedvező volt, így végre több hét várakozás után nekem is sikerült feljutnom. Készítettem néhány képet és egy videót a csúcstámadásról, illetve lőttem három darab 360 fokos képet is fent a keresztnél, melyek segítségével közelebbről és részletesebben is vizsgálható ez a rendhagyó helyszín. Érdekes adalék, hogy a bazilika hatméteres keresztjének szára egy százhetven éves időkapszulát rejtett, melyet néhány héttel ezelőtt emeltek ki belőle. Szakemberek jelenleg is vizsgálják, de hamarosan felnyitják, és kiderül, milyen történelmi emlékeket őrzött ilyen hosszú ideig."

"A kereszt helye nagyon kitett az időjárásnak, szélnek, fagynak, emellett háborús sérülések is érték, de mindenképp érdekes lesz a végére járni, s kideríteni pontos tartalmát" – mesélt némi háttérsztorit Tóth Gergely, akinek munkáit többször bemutattuk már itt, a Roadsteren, ahogyan egyik vadregényes szardíniai kirándulását is. Az elmúlt tizenhárom évben kereskedelmi DVD/Blu-ray/Blu-ray 3D-authoringgal foglalkozott, jelenleg fotózással, cinematográfiával, 360 fokos vizuális megjelenítéssel és 3D virtuális séták készítésével tölti az idejét.

Esztergomnak készült korábban egy szuperlátványos és komplex vr-túra, amely kombinálja a kültéri légi panorámaképek és a beltéri, amerikai rendszerű 3D–vr élményét.

(Fotók: Tóth Gergely)

nagy sztori | magyar | kupola | Bazilika | fotó | 360

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom