Már tizenkét járat száll fel hétfőn a budapesti repülőtérről

A hétfői járatok még alacsony kihasználtság mellett indulnak el, de ebben is látható némi emelkedés.

A járvány előtt naponta háromszáz-háromszázötven repülőgép szállt le és fel a repülőtéren, körülbelül negyven-negyvenöt ezer utassal, ez áprilisban kettő-öt járatra és százötven-kétszáz utasra csökkent – mondta Valentinyi Katalin, a Budapest Airport kommunikációs vezetője.

A repülési feltételek változatlanok: az utasoktól azt kérik, hogy egyedül és maszkban lépjenek be a terminál területére, kézfertőtlenítőt biztosítanak a helyszínen. Kérik továbbá, hogy az online utasfelvételt és az önkiszolgáló poggyászfeladást használják.

Az egymástól való helyes távolságot matricák jelzik a repülőtéren, és a terminálon is csak minden második széket lehet használni.

Valentinyi Katalin kitért arra is, a repülőtér nem zárt be az elmúlt hónapokban, viszont utasai kilencvenkilenc százalékát elvesztette; az előrejelzések szerint fokozatosan, de nagyon lassan áll majd vissza az utasszám a járvány előtti szintre. Tavaly 16,2 millió utas fordult meg a repülőtéren, az idén 17 millióra számítottak, de várhatóan csak 10-11 millió lesz. A tavalyi utasszámot valószínűleg csak 2022-ben érhetik el.

A koronavírussal kapcsolatos korábbi cikkeink:

(Forrás: MTI, fotók: Getty Images, Unsplash)

budapest | elindult | koronavírus | légiforgalom | Liszt ferenc Nemzetközi repülőtér

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom